Dtum
Login with Facebookk
1943 | Június

Kosarasaink fölényesen nyertek a bolgárok ellen

A gabonát érlelő napsugár arany patakokban öntötte a meleget a BLKE lágymányosi pályájára, amikor kifutottak a magyar-bolgár nemzetek közötti kosárlabda-mérkőzés előmérkőzésének csapatai a salakra.

Először a Bankliga csapata játszott a Gyárvállalatok válogatott csapatával. A mérkőzést a bankosok fölényesen 39:11 (27:4) pontarányban nyerték meg.

Ezután már nemzetközi mérkőzés következett. A szófiai Testnevelési Főiskola hölgy válogatottja mérte össze erejét a budapesti TF-ista lányokkal. A magyar csapat csupa fiatal, de tehetséges leányból állott, azonban a kulturáltabb játékkal rendelkező bolgárok nagyszerű játékkal 22:21 (12:4) arányban megnyerték a mérkőzést.

A mérkőzés közben érkeztek meg a pályára Rajczy Imre dr. és Nedeczky László dr. vezetésével, a budapesti tanácskozásra jött olasz főiskolás vezetők.

Az első félidőben 18:7 arányú vezetésre tett szert a magyar csapat. A második félidőben ez a hatalmas fölény csak fokozódott, úgy, hogy Király István, a magyar csapat kapitánya egy rövid időre leváltotta az első csapatot és a második garnitúrát dobta küzdelembe.

Azonban a második csapat sem vallott szégyent és megtartotta a nagyarányú vezetést. A mérkőzés végére, újra porondra lépett az első csapat és hatalmas végküzdelemben 38:15 arányban két vállra fekteti, a bolgár legénységet.

A magyar pontokat Bajári 13, Kocsis 9, Velkey 6, Németh és Szamosi 4-4 és Vadászi 2, szerezte, míg a bolgároknál Merdzsanov és Takev 5-5, Katerinszky 4 és Stojanov 1, a gólszerző.

Méltatva a magyar csapat nagyszerű játékát, elsősorban kell emelni Bajárit, mind a csapat legjobbját. Mint beálló center ellenállhatatlan volt. Mellette a másik két magyar csatár Szamosi és Kocsis is nagyszerűen játszott, de a védők is Kardos és Velkey remek játékot mutattak.

Nyilatkozatok:
Kuncze Géza dr. országgyűlési képviselő, a MKSz elnöke:
- Csak annyit, hogy minden magyar játékos képességein felül megtette kötelességét. Egyénileg kiemelni senkit sem lehet, még a második gárda is nagyszerűen dolgozott. Nagyarányú győzelmünknek végtelen örülök.

Király István, a magyar csapat kapitánya:
- Jól összedolgozott együttest láttunk a pályán. Komoly felkészültségű együttes, egyénileg mind nagy képességű játékos. Amit bemutattak a kosárlabda igazi művészete volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Magyarország-Bulgária kosárlabdamérkőzés a Képes Sport címlapján A magyar és a bolgár válogatottak A magyar és bolgár főiskolás hölgyek
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98