Dtum
Login with Facebookk
1946 | Március

Ma kezdik tárgyalni Hóman Bálint ügyét

A Népbíróság ma kezdi meg Hóman Bálintnak, mint háborús főbűnösöknek tárgyalását, akit a népügyészség háborús és népellenes bűncselekmények sorozatával vádol.


Hóman – a vád szerint – a 30-as évek elején került a politikai élet előterébe és nyomban híve lett a szélsőjobboldali politikának. Egyike volt az elsőknek, aki a háború kitörése után emlékiratban figyelmeztette gróf Teleki Pált, az akkori miniszterelnököt – közvetlen berlini útja előtt – hogy a zsidókérdés terén szakítani kell a részletmegoldásokkal és gyökeres reformmmal a faji alapra kell helyezkedni. Kérlelhetetlen harcot indított az emigránsok hazatérése és a szociáldemokrata szervezetek ellen. Mussolini és Hitler elgondolásait tette magáévá és minden tekintetben igyekezett a német hatalom bizalmát megnyerni.

Mint kultuszminiszter minden kormányt kiszolgált, de közvetlen kapcsolatot tartott fenn a szélsőjobboldali elemekkel, Szálasi Ferenccel, Hubai Kálmánnal és mindazokkal, akiket Magyarországon a hitlerizmus közvetlen szövetségeseiként ismertek. Hóman egyengette az utat Horthy kormányzó és a Szálasi-csoport között. Sőt arra is vetemedett, hogy Szálasiékat állandóan informálta a kormány tanácskozásairól és szándékairól. A vádirat rámutat arra, hogy Szálasi kémje Hóman Bálint volt a kormányokban.

Cikkeiben, politikai beszédeiben német barátságot hirdetett s a háború folytatására uszított. Belépett a Német Szövetségbe és az volt a célja, hogy megakadályozza Magyarországnak kiugrását a háborúból.
A vádirat felolvasása után az elnök megkezdte Hóman Bálint részletes kihallgatását

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98