Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1904 | Január

Megalakult a Magyar Olympiai Bizottság

A magyar olympiai bizottság f. h. 15-én tartotta alakuló ülését a Nemzeti Torna Egylet helyiségében. Jelen voltak a MASz. a Tornaszövetség, valamint a többi szövetségek és a nagyobb egyletek képviselői.


Az elnökség így alakult meg:

 

Elnök Széchenyi Imre gróf, Alelnökök: Gerenday György dr., Czölder János dr. Titkár: Stankovits Szilárd. A végrehajtó bizottság tagjai lettek: Klupathy Jenő, Krepelka Béla, Linder Ernő, Nagy Béla dr. Virava János, Bély Mihály, Iszer Károly, Hennyey Vilmos, Jász Géza, Mourer János, Pokorny, Kemény Ferenc és Perger Ferenc dr.


A bizottság a hosszas eszmecsere után a versenyen és a sportkiállításon való részvétel módozatai iránt való előterjesztésre a végrehajtó bizottságot utasította.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
MOB
Pálinkás Judit

A Magyar Olimpiai Bizottságot, az első újkori olimpiára készülve, 1895. december 19-én alapították meg a Nemzeti Torna Egylet épületében. Ekkor még Olimpiai Játékokat Előkészítő Bizottságnak hívták. A bizottság felállítását Kemény Ferenc szorgalmazta, aki Pierre de Coubertin-nel együtt tanult a Sorbonne-on, s tevékenyen részt vett az ókori olimpiai játékok újjáélesztésében. Kemény Ferenc tagja volt az 1894. június 26-án megalakított Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Tanulmányt írt a témában „A modern olympiai játékok” ill. a Pester Lloyd hasábjain az Olympiai Revidia címmel. Megpróbálta a közvélemény figyelmét az olimpia ügye iránt felkelteni. Munkája eredményeként létrejött az ausztrál, az amerikai, a francia és a görög olimpiai bizottság megalakulása után a magyar bizottság is.

 

A MOB első tisztikara a következő tagokból állt: elnök dr. Berzeviczy Albert (NTE), társelnök dr. Gerenday György (MAC), titkár Kemény Ferenc (NTE), Bély Mihály (BBTE), Bockelberg Ede (MTK), Csik Imre (MAC), dr. Czölder János (BBTE), Dobák Emil (MAC), Fazekas János (III. ker. TVE), Iszer Károly (BTC), Maurer János (NTE), dr. Ottó József (BTC), dr. Perger Ferenc (NEE), Ruda Győző (III. ker. TVE), Steiner Hugó (MTK), dr. Szohner Lajos (NEE), és dr. Vetsey István (NTE).

 

A megalakult bizottság először is pénzt kért a minisztertől 1000 forintnyi összegben, hogy anyagilag támogathassa bajnokait, majd próbaversenyeket írt ki atlétikában, tornában és úszásban. A versenyek alapján hat sportolót delegált az olimpiai csapatba. Az olimpiai küldöttség végül nyolc taggal és Kemény Ferenc vezetésével elindult Athénba és Hajós Alfréd kiváló úszó olimpiai aranyérmével tért haza.

 

1899-ben újjáalakult a MOB s innentől Országos Olimpiai Nagybizottság néven látta el feladatait. Ez az új szervezet készítette már fel sportolóinkat az 1900-as párizsi olimpiára.

 

1904-ben Berzeviczy Albert lemondott elnöki tisztéről, így a bizottságot ismét át kellett szervezni. Nevét újra megváltoztatták: Magyar Olimpiai Nagybizottságra és elnökének Széchenyi Imre grófot választatták. A kultuszminiszter egy 17 paragrafusból álló Szervezeti Szabályzatot fogalmazott meg a bizottságnak, ami azt mutatja, hogy a szervezet még nem működött önállóan. A St. Louis-i olimpiára széleskörű gyűjtést szerveztek a sportolók javára, mivel költségeik a nagy távolság miatt óriási összegeket tettek ki. A magyar delegációt ismét Kemény Ferenc vezette az olimpiára.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
St. Louis-1904 Dr. Kemény Ferenc
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A rádió diadalútja 1. rész A rádió diadalútja 1. rész
A huszadik század nagy technikai vívmányai közül kétségtelenül a...
Az ünneplő ország Az ünneplő ország
Lobogók lengése, kivilágított ablakok, katonazenekarok vonulása, a...
Bombameglepetés az örökderbyn Bombameglepetés az örökderbyn
Kellemes futballidőben Ferencváros-támadásokkal indul a játék. Sárosi...
Tudjuk… Tudjuk…
… hogy a hiányos fenntartásnak tulajdonítják számos, a...
Országos gazdagyűlés Siófokon Országos gazdagyűlés Siófokon
Évről-évre fokozódik jelentősége azoknak a gyűléseknek, a melyeket a...
A nemzetiségi képviselők A nemzetiségi képviselők
A nemzetiségi képviselők körében meglehetősen barátságtalan hangulat...
Budapest 15 km-es futóbajnoksága Budapest 15 km-es futóbajnoksága
A Budapest 15 km-es futóbajnokságban Kultsár István és Király Pál 10...
Lukács nyilatkozik Lukács nyilatkozik
Lukács László miniszterelnök az összes felmerülő tényekről és...
Húsz fiatalember hajnali vitája pofonokkal a budai Zöldfa-vendéglőben Húsz fiatalember hajnali vitája pofonokkal a budai Zöldfa-vendéglőben...
Vasárnap hajnalban három órakor parázs botrány zajlott le Budán a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98