Dtum
Login with Facebookk
1931 | Május

A Magyar Általános Kőszénbánya és vállalatai

A Magyar Általános Kőszénbánya Társulat április 14-én tartotta harminckilencedik évi közgyűlését és ezzel belépett fennállásának negyedik évtizedébe. A napisajtó részletesen megemlékezett arról az elismerésről, amelyben Horthy Miklós kormányzó részesítette a vállalatot ebből az alkalomból. Kevés iparvállalat részesül ilyen megtiszteltetésben és kétségtelen, hogy a magas helyről érkezett elismerés fénye elsősorban Vida Jenő alelnök-vezérigazgatóra hull, aki hatalmas vállalatánál szociális szellemet honosított meg, ezt intézmények létesítésével támasztotta alá. 

A vállalat üzleti eredményeiről már megjelent a kimeritő beszámoló. Az alábbiakban a MÁK érdekköréhez tartozó vállalatokról szóló részletes beszámolót adjuk közre a közgyűlési jelentésből. 

Az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya R.-T. üzemeredménye különösen a Romániában erősen csökkent szénfogyasztás következtében az előző évhez képest kisebb és így osztaléka is alacsonyabb lesz. 

A Borsodi Szénbányák Részvénytársasága termelésének és szállításainak további visszaeséséről fentebb már beszámoltunk. Az 1929. évvel szemben a szállitásban mutatkozó 23%-os csökkenés folytán e vállalat az 1930. évre osztalékot nem fizetett és az elért felesleget tartalékainak gyarapítására fordította. 

A Porcellán-, Kőedény, és Kályhagyár R.-T. a nehéz viszonyok dacára fejlődést mutat. 

Az Ipari Robbanóanyag R.-T. a szükséglet csökkenésével járó kisebb forgalom mellett kielégítő eredményt ért el. 

A Gróf Zichy Béla Urkuti Bányaművei R.-T. a tárgyi évben csak időlegesen volt üzemben és ezért veszteséggel zárta üzletévét. 

A Beremendi Portlandcement- és Mészművek R.-T. az építőipar stagnációja következtében kisebb forgalmat ért el. Az üzleti eredménynek ebből folyó csökkenését a termelési költségek további mérséklésével sikerült részben kiegyenlítenie. 

A Nyergesújfalusi Cementgyár R.-T. a cementpiacon mutatkozott megcsappant kereslet következtében az elmult évben nem volt foglalkoztatva. 

A Szilvásváradi Mészművek R.-T. üzeme csekély kereslet és drága termelési költségek következtében az 1930. év tavasza óta szünetel. 

A Bauxit Trust R.-T., illetőleg az érdekkörébe tartozó Aluminiumérc Bánya és Ipar R.-T. és egyéb leányvállalatainak bauxitszállításai az előző év keretében mozogtak, Erdővállalatának üzleteredménye kedvezőtlenül alakult. 

A Fejérvármegyei Villamossági R.-T. a gazdasági viszonyok dacára aránylag kielégítő fejlődést mutat. E vállalat az év végén 25 községet látott el villamos energiával. Távvezetékhálózatának összhossza 22 km-re, a községi elosztóhálózatok nyomvonalhossza 190 km-re, a bekapcsolt transzformátorok száma 44-re, ezek összteljesítménye pedig 890 KVA-re emelkedett. 

A Hódmezővásárhelyi Villamossági R.-T.
az Abonyi Műmalom és Villamosművek R.-T.
és a Közüzemi és Községfejlesztő R.-T.
üzemei programszerüen fejlődnek. 

A Pannonia Áramszolgáltató R-T., melynek működés köre egész Veszprém megyére terjed ki, hálózatának kiépítését folytatta és az áramszolgáltatást egyes helyeken megkezdte. 

A Gipswerke Schottwien-Semmering A.-G. az elmúlt évben folyamatba tett üzemi átalakításokat befejezte, amitől kedvező üzleti eredményeket várunk. 

A Beocsini Cementgyári Unió Részvénytársasággal és a Bauxit Trust Részvénytársasággal létesített, múlt évi közgyűlésünkön már jelentett megállapodás alapján résztvettünk a Lédeci Bauxitcementgyár R-T. alapításában. E vállalat bauxitcementgyárának építése befejeztetett; a gyár a folyó év tavaszán felveszi üzemét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98