Dtum
Login with Facebookk
1923 | Február

A csimpánz értelmi foka

 Az állatpszichológiának egyik legérdekesebb fejezete, az emberszabású majmok érzelmi és értelmi életének vizsgálata, az állatpszichológiai problémáknak kísérleti úton való tanulmányozása óta évről-évre jelentékenyen bővül és időről-időre meglepő felfedezésekkel gazdagítja idevágó ismereteinket.

Legújabban ismét érdekes eredményekről számolhat be az ezirányú kutatás. Kotz Ladigina asszony, a moszkvai tudományegyetem egyik fiatal magántanára, a moszkvai állatkert pszichológiai laboratoriumának vezetője, csak nemrég tett közzé a csimpánz megismerő tehetségéről olyan adatokat, melyek széles körben osztatlan figyelmet keltettek. 1.

Az emberszabású majmok lelkivilágát egy fiatal csimpánzon úgy emociális, mint intellektuális szempontból tanulmányozva, az előbbit a már régóta divatos antropomorfikus módszerrel (az emberrel való összehasonlítás útján), az utóbbi új, az állatpszichológiában először eredménnyel használt eredeti módszerrel, a "mintha után való kiválasztás" módszerével tette vizsgálat tárgyává, mely annyival is inkább érdekes, mivel Köhler Wolfgang, a zoopszichológia ezen ágának egyik legkiválóbb művelője, az emberszabású majmok lelkiéletének eredményes tanulmányozására az eddigi, többnyire nehézkes módszerek helyett – mitsem tudva Kotz Ladigina 1814-1916-ban folytatott kísérleteiről – 1921-ben szintén ajánlotta.

A módszernek két olyan alapvető mozzanata van, mely alkalmassá teszi magasabb értelmi tehetségek kipuhatolására.

1. A feladat: a tárgy felmutatása, jelképezéséül azon kivánságnak, hogy az állat a vele azonosat a sok különböző és hasonló közül kiválassza.

2. A feladat megoldása: az azonosnak (formáknak, színeknek stb.) a kisérleti állat által való kikeresése és felmutatása.
E két külső mozzanat három pszichológiai folyamat kiváltását eredményezi: 1. A figyelem fölkeltését, az előmutatott minta érzékelését; a figyelem átvitelét a felmutatott tárgyról a kiválasztandóra, a felmutatott tárgy képzete alapján;
3. a figyelem összpontosítását az azonos tárgyon, annak megismerését és akarati aktussal egybekötött kiválasztását.

Az ezen módszer szerin a szakbúvárok nagy számának jelenlétében végrehajtott kísérletek eredményei röviden a következőkben foglalhatók össze:
A csimpánz megkülönböztet 30 chromatikus színt, melyből
a vörös különféle árnyalatai... 6
a narancssárga különféle árnyalatai ... 4
a sárga különféle árnyalatai 3
a zöld különféle árnyalatai 3
a kék különféle árnyalatai 2
a sötétkék különféle árnyalatai 3
az ibolyaszin különféle árnyalatai 6
a biborvörös különféle árnyalatai 3.

20 külöféle szín keverékéből bármily tarka összeállítás mellett is, a csimpánz ki tudja a kivánt szint választani. Megkülönböztet két, sőt háromszinű kombinációkat is néhányszori ismétlés után; megkülönbözteti továbbá az achromatikus színek 5 világossági fokát, tárgyak és betűk ábráit.
Felismer 7 különböző alakú sik idomot, nagyságra nézve egymáshoz közelállókat.

13 síkmértani területi nagyság tekintetében egyenlő idomot (kör, ellipszis, 12-szög, 10-szög, 8-szög, 5-szög, 3-szög, négyzet, rombus stb.)
10 stereometrikus geometriai idomot (gömb, henger, kúp stb.)

Finom érzéket árul el a nagyságok megkülönböztetésében is.
Az egyszerre felmutatott, egymástól 7 mm átmérővel különböző hemispherák 5-féle magasságbeli különbségét fel tudja ismerni.

Megismer 22 mm-nyi magasságbeli különbséget az egyidejűleg bemutatott tárgyak 5-féle nagyságáig.

Megkülönböztet 5 mm-nyi vastagságbeli különbséget, 5 mm-nyi szélességbeli különbséget a bemutatott tárgyak 5-féle nagyságáig; 8 mm-nyi hosszúságbeli különbséget az ugyancsak egyidejüleg bemutatott tárgyak 6-féle nagyságáig.

Terület, térfogatot, a különböző testek (kör, gömb stb) 10-féle nagyságáig 7mm átmérős különbséggel, szintén fel tud ismerni.

Figyelemre méltó, hogy a tárgyak formaszerinti felismerésénél képes volt a csimpánz tisztán tapintás útján észrevenni különbségeket. A felmutatott tárgyat egy kéznagyságnak megfelelő nyilással ellátott, de egyébként zárt zsákból éppen úgy kikereste, mint az előtte álló asztalkáról.

Mindezekből megállapítható, hogy a csimpánz szabadon, természeti körülmények között szükséges képzeleteit messze túlhaladó, sokoldalú, pontos és bonyolult látási képzetek érzékelésére képes, hogy vannak szabad (free ideas) és ideo-motorikus képzetei.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Újságolvasó majom Kerékpározó majom
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98