Dtum
Login with Facebookk
1902 | Január

Csőd fenyegeti a magyar ipar és kereskedelmi bankot

A magyar ipar és kereskedelmi bank részvényeinek nagy árhanyatlása, mely épp az esztendő utolsó hónapjaiban következett be, igen érzékenyen érinti számos vidéki pénzintézetünket.
Nevezetesen a váci, nagyváradi, szegedi, kolozsvári, kecskeméti, nagykörösi, esztergomi, kassai, pozsonyi, debreceni, brassói, veszprémi, szabadkai, győri, békés-csabai, székesfehérvári, liptószentmiklósi, alsó-kubini, nagyszombati, nagyszebeni, szarvasi, gyulafehérvári, szatmári és miskolci intézeteket, melyek főleg 1897-ben meglehetős számu ilyen részvényt vásároltak, többnyire járadékpapirok ellenében.

Az elégületlen részvényesek budapesti akció-bizottsága most azon fáradozik, hogy ezeket az intézeteket is bevonja a mozgalomba.
Reméljük azonban, hogy a bizottságnak ez a törekvése kudarcot fog vallani a vidéki intézetek vezetőinek higgadtságán, mely nem engedi meg, hogy a szanálásnak már folyamatban levő munkálata elé oktalanul maguk a részvényesek gördítsenek akadályokat.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Szanálás
Szabóné Fricska Anna

A szanálási folyamatban zilált pénzügyek rendezését kísérlik meg, legyen szó bankokról, egy városról vagy magáról az államról.

 
Amikor a fizetésképtelenség nyilvánvalóvá válik, vagy csődeljárást indítanak, vagy ún. kényszerkiegyezést kötnek az adóssal. A csődeljárásban a vagyon felszámolása (és értékesítése) után a hitelezőket bizonyos mértékig kártalanítják.


A másik megoldás a tulajdonképpeni szanálás, ekkor a tartozás átütemezéséről vagy mérsékléséről egyeznek meg. Így időt nyernek, és stabilizálódhat a bank (város, ország) pénzügyi helyzete.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98