Stobbe Ferencz

1911 | December

(D.E.) Ezekben a sorokban tegnap este gondolkoztam.
A szobámban csak a kályha világított, annál borogattam a footballban törött karomat. Az engemet ért peh volt a kiinduló pont is ahhoz, amit írok.

Tudniillik eszembe ötlött, hogy minden eszmének megvannak a szenvedői. És a fizikai szenvedés, meg a football az eszemet Stobbe Ferenczre irányíotta.

Három hét óta folyvást írni akartam róla abból az ötletből, hogy a Nemzeti színház terveinek pályázatánál a második díjat nyerte. – Közbe, jöttek aktuális football kérdések és csak most jutok hozzá, hogy nyugodtan foglalkozhassam vele.

Azt hiszem, nem kell sok szót vesztegetnek arra, hogy magyarázzam: mit jelent a magyar sportnak a labdarugás. Mindenki tudja, hogy milyen árván küzködünk a szabadtéri sportokért. Magam is többször leírtam félig sírva, félig nevetve, hogy milyen közömbösen halad el törekvéseink mellett a világ.

Ami résztvevőket 20 év alatt szereztünk a szabadtéri sportunknak, az olyan kis evőkanálnyi volt, hogy abban a tempóban haladva, talán kétszáz év alatt jutottunk volna el oda, ahol ma állunk.

És a football átültetésénél legtöbbet szorgoskodott Stobbe. Tudom, hogy nem az övé minden érdem. Joggal kérhetnek részt belőle mások is. De szent meggyőződésem, hogy ha ez a kéneső temperamentumu kis alak nem szorgoskodik, nem fárad, nem bíztat, nem lelkesedik, akkor az egész próbálkozás talán évtizedekig meddő marad.

Mert ez az ember az egész életét oda szentelte az ügynek. A nyugtalan természetével, nagy szuggesztív erejével éppen abban a korban feküdt neki a football meghonosításának, amikor a többiek a biztos jövendőjük felé haladtak. Amikor más ember fia legjobban alapozta a gondtalan megélhetést, akkor ő a football szent hóbortjába merült bele.

Csak annyit dolgozott, hogy legyen hol hálni, legyen mit enni, a többi időt a labdarugás propagálásával töltötte. Így mult el a legszebb férfi korából vagy tizenhét esztendő, mások nagygyá lettek, ő maga szegény kis ember maradt.

Ahogy ő ma jár-kel közöttünk, nem éppen legválasztékosabb ruházatával; egy kicsit pecsétes, egy kicsit szinehagyott; a klasszikus naivitásával, a berzengető szokatlan igazmondásával fényes tipusa a félbemaradt egzisztenciáknak. Az életmódja is ilyenforma. Mikor nincs mit enni, dolgozni, mikor a jó mód a kezdi fölvetni, abbahagyja.

Bizonyosan sok finom ur halad el mellette megrakva gyürükkel és mikor leszáll az össze-tégla-kartelezett magánfogatából, alighanem lenézi a szegényes rajzolót, ki egyszerre kezdett vele, és lám ő mennyivel messzebb jutott.

Ó szent csavargás, ha irigyellek is, nem akarom dicsérni az utaidat. De mikor eszembe jut, hogy ugyanolyan züllött egzisztencia volt Shakespeare, valamint Petőfi nevű csavargó, Rafael és Isten tudja mennyi sok más, akkor meggondolom, hogy Stobbenak nincsen oka szégyenkezni azért, ahova el nem jutott. Hogy eljuthatott volna, azt most is megmutatta a pályázatával.

Hallom, ahogy ezt a pályázatot beadta, az maga is egy ős komikum. Valami ócska fidibuszokra rajzolta terveit és mert a kurta korcsmában már nem volt ideje, hát ott fejezte be a bizottság előtt.

Hát ez az uriember a magyar football sport meghonosítója és egyuttal áldozata.

Szeretnék sokkal nagyobb ur lenni, mint amilyen valaha lehetek, hogy egy igen szembetünő társadalmi magaslatról hajtsam meg a fejemet a nálunknál különb előtt. Mert mi valamennyien opportumisták vagyunk hozzá képest. Csak ő fogta föl komolyan a célját. Apró egzisztencia maradt, csakhogy a geniálitásával százezreknek szolgálhasson. Szóval igazi nagy ember!

Megosztás:

BTC

Pálinkás Judit

A labdarúgásról szóló első ismertetést Molnár Lajos írta le „Atlétikai gyakorlatok” című munkájában, 1879-ben. Őt követte Szokolay Kornél, 1886-ban, a Képes Sportnaptárban megjelent írásával, mely a Három angol labdajáték című cikkében jelent meg. 1890-ben pedig a Sportvilág írt a kontinentális labdarúgás híreiről, eredményeiről.

Különböző történetek keringenek arról, hogyan került az első futball-labda az országba. Az egyik forrás szerint Harry Perry, az atléták angol edzője hozta magával, s így mutatták be az 1895. december 8-án megtartott téli viadalon. Mások szerint a Budai Tornacsarnokban, vagy az egyik katonai iskolában már „rugdosódtak” ekkor. Csapatról és szabályokról még nem beszélhetünk, hisz a futball első magyar nyelvű szabálykönyvét Bély Mihály adta ki 1896-ban Angol rúgósdi (Futball) címmel.

A leghitelesebbnek tűnő történet szerint, Lányi-Lőwenrosen Károly hozott 1896-ban először futball-labdát Amerikából magával, amit a Törekvés dalárdában mutatott be. A bemutató jól sikerülhetett, mert november 1-jén sor került az első nem hivatalos futballmérkőzésre, a Pékerdőben. A meccs eredménye több lábtörés és rándulás, de egyben a játék kezdete is.

Ennek történetét a népszerű „Csarli bácsi” később így írta le:
„1895-ben jöttem haza Amerikából és magammal hoztam két football labdát. A MÁV-hoz léptem be, mint mintaasztalos, majd 1896-ban tagja lettem a Törekvés dalárdának, s ennek tagjaiból verbuváltam egy csapatra való játékost. Három hónapig gyakoroltunk, s utána megrendeztem az első football-match-et. Háromszáz jegyet sikerült előre eladnunk, egy jegy ára 10 krajcár volt, tehát gazdagok voltunk. A felszerelést úgy állítottuk össze, hogy a hosszú alsónadrág szárát, valamint a gyári kék munkanadrágot rövidre vágtuk, a bakancsokat pedig megstoppliztuk. A mérkőzés napjával azonban rettenetes pechünk volt. 1896 november 1-én délelőttre ugyanis 25 cm magas hó esett le. Ezek után nagyon meglepődtünk, hogy mégis mintegy 300 néző volt kíváncsi a játékra. A játékosok azonban nem akartak levetkőzni. Sok rábeszélésre végre kaphatók voltak arra, hogy úgy bekecsben, csizmában mégis játsszanak. Csak Winkler József (a későbbi válogatott Winkler fiúk édesapja) és magam öltöttünk dresszt. A nagy mérkőzés 20 percig tartott, mert ezalatt három bokatörés történt, s a további játékot be kellett szüntetni. Engem az összes asszonyok diszkvalifikáltak, (Csarli bácsi nyelvén ez azt jelentette, hogy őt tették felelőssé a balesetekért) s fél évig nem mehettem közéjük, mert szemükben én gyilkos voltam.”

A „hivatalos” magyar labdarúgó-kezdetet azután Hajós Alfréd, olimpiai úszóbajnokunk így jegyezte fel: „Stobbe Ferencnek, a „Sportvilág” akkori szerkesztőjének, egyébként építésznek társa volt Ray Rezső építész. Ennek Svájcban, Lausanne-ban tanuló és ott futballozó fia, Ferenc magával hozott Budapestre egy valódi angol labdát. Ezt Stobbeval 1896 decemberében magával vitte a BTC tornatermébe, s az itt gyakorlatozók közé dobta. Valamennyien a labdára rontottak, rúgták, dobáltak, ütötték, mígnem Iszer Károly a BTC művezetője és vezére meg nem állította a labdával viaskodókat és Ray el nem magyarázta a labdarúgás lényegét.” A tornászok 1897 januárjában két csapatot szerveztek, amelyek a havas és sáros Millenárison készültek az első mérkőzésre. 1897. május 9-én rendezték meg az első magyar hivatalos futballmérkőzést, száz főnyi néző előtt. A BTC két csapata, a kék-fehérek és a piros-fehérek csaptak össze. A csapatok összeállítása a következő volt: kék-fehérek: Réti - Klebersberg, Bauer-Pesky, Harsády, Iszer - Ray, Hajós (Guttman), Kakas, Gillemot, Szűcs; piros-fehérek: Weisz-Panny, Paletta - Coray, Jezsek, Sturza K .- Stobbe, Lindner, Surza H., Malaky, Papp. A meccset a kék-fehérek nyerték 5:0-ra, mert a csapatukban játszott Ray Ferenc.

A mérkőzésnek nagy sikere volt, még hetekig beszéltek róla Budapesten. A BTC példája fellelkesítette az ifjúságot és gyorsan terjedt a futballozás a fiatalok körében.

A mérkőzés után néhány játékos és vezető Bécsbe utazott tapasztalatcserére és egyúttal meghívták a Criketterek csapatát Budapestre. Elérkezett a nagy nap, 1897. október 31-e, amikor is sor került az első nemzetközi mérkőzésre, a BTC és a bécsi Criketterek között. A mérkőzés jegyeit sok helyen ingyen osztogatták, de így sem telt meg a 2000 nézőre épült lelátó. Csak néhány száz néző volt kíváncsi a meccsre. A BTC kék-fehér ingben állt fel: Stobbe – Harsády, Ashton – Iszer, Pesky, Klebersberg – Ray, Yolland, Hajós, Ramaszéder, Lindner. A bécsiek csapatában 9 angol és 2 osztrák játszott. Bírónak két Criketter-játékos apját R. Lowet kérték fel. Az eredmény nem volt kétséges. A fiatal, lelkes magyar csapat 2:0-s vereséget szenvedett a tapasztalt bécsi csapattól, de a futball iránti lelkesedésüket a mérkőzés nem törte meg. A közönség pedig eleinte mulatott az eddig még nem látott jeleneteken, de a mérkőzés végére, már egy „szakértő” tudásával magyarázta az egyes akciókat.

Először csak egyetlen egyesület, a Budapesti Torna Club működött labdarúgó egyesületként az országban. Vezetője Iszer Károly volt.

A BTC példáján fellelkesülve hamarosan sorra alakultak a futballcsapatok a fővárosban és vidéken is. Az első fővárosi csapatok Óbudai Tornaegyesület, III. ker. Torna és Vívó Club, Műegyetem, Magyar Athletikai Club, Ferencvárosi Torna Club, Postások Sport Egyesülete, Budapesti Atlétikai Club, Újpesti Torna Egylet, „33” Futball Club, Törekvés Sport Egyesület; és vidéken a Pozsonyi Torna Egyesület, majd Eperjes, Szabadka, Baja, Arad, Komárom, Sopron egyesületei voltak.

A klubok egymás ellen mérkőztek ill. nemzetközi mérkőzéseket játszottak. 1897-1900 között összesen 56 nemzetközi, 63 fővárosi klubközi, 20 vidéki klubközi mérkőzésre került sor.

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!