Dtum
Login with Facebookk
1933 | Szeptember

Kehrling Béla visszavonul

Vasárnap küzdött utoljára a teniszbajnokságért

 

Angolok, amerikaiak, németek, osztrákok vettek részt a magyar teniszbajnoki mérkőzésen és a küzdelemben ott volt Kehrling Béla, a sokszoros magyar bajnok, minden idők legjobb magyar teniszezője… Évről-évre a magyar teniszsport nemzetközi győzelmei Kehrling Béla nevéhez fűződnek.

Minél nagyobb lesz azonban Kehrling Béla fia, aki maga is tehetséges teniszező, annál lejjebb ível az a nagyszerű teniszkarrier, amely 1910-ben indult útjára. Kehrling Béla tavaly nemzetközi meccsén rosszul lett, az orvosok mérsékeltebb sportolásra intették. Ő azonban az idén is elment Wimbledonba, utána végigharcolta a riviérai teniszversenyeket.

Kehrling Béla vasárnap közölte A Reggel munkatársával, hogy most indul utoljára teniszbajnoki versenyen. Ha egészségi állapota megengedi, még részt vesz a jövő héten, a lillafüredi teniszversenyen és aztán visszavonul. Elzárja a teniszrakettet.

Kehrling Bélának ez az elhatározása végleges és egyúttal annyit jelent, hogy tehetséges, fiatal teniszező gárdánk előtérbe kerül és Kehrling hiányának érzése esetleg nagyobb lendületű munkára sarkalja. Kehrling 1912-ben nyerte meg először Magyarország teniszbajnokságát. Jövőre viszont már a fia startol – az ifjúsági bajnokságért…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kehrling Béla Kehrling Béla 1914 bajnoka
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98