Dtum
Login with Facebookk
1925 | Május

Kehrling négy izgalmas szettben legyőzte Borotrát

Kehrling – Borotra 6:8, 6:1, 6:4, 6:2

Életének legszebb játékát produkálta a magyar bajnok – Borotra a 3. szettben már nem tudta követni a Kehrling által diktált tempót, a 4. szettben pedig teljesen letört. – A Cup utolsó meccsében Féret (Franciaország) kenterben verte Takácsot

A Davis Cup előmérkőzés végeredménye: Franciaország győz 4:1 arányban


Megtörtént a nagy csoda: az Európában ezideig veretlennek tartott Borotra világbajnok ma délután súlyos vereséget szenvedett a Davis Cup budapesti előmérkőzései során: négy küzdelmes és mindvégig izgalmas szettben Kehrling Béla bajnokunk bírta megadásra a francia sampiont.

Gyönyörű idő kedvezett a Cup-mérkőzés utolsó napjának és a közönség soraiban, amely szorongásig megtöltötte a MAC nagy tribünjeit, ma ismét megjelent Horthy Miklós kormányzó, Albrecht főherceg és a budapesti felső tízezer számos tagja.

Elsőnek a Kehrling – Borotra mérkőzés került sorra. Kehrling kezd és azonnal erős iramot diktál, de labdái nem érnek célt, mert helyezései túlzottak, úgyhogy a francia az első game-t nagy fölénnyel nyeri meg. Kehrling visszanyervén szokásos nyugodtságát, kockázatos játékhoz folyamodik – befut a hálóhoz és gyakran sikeresen mellőzi Borotrát a hálójátékban. 2:2, 3:2, 4:2, 5:2 és már a javunkra könyveljük az első szettet, amikor Borotra, mint a hiúz helyezkedik és ördöngős finisbe fog: 5:3, 5:4, 5:5, 6:6, Franciaország vezet: 7:6 és az első szett Kehrling legnagyobb erőfeszítése ellenére az ellenfélé lesz.

Borotra sorozatos faultjaival indul a második szett, Kehrling állandóan befut és a francia nyesett labdáinak kezelését megszokva – nagy nyugodtsággal és biztonsággal paríroz. Borotra láthatóan visszaesik, a máskor oly precíz helyezései outra futnak: 1:0, 2:0, 3:0, 4:0, 5:0 – a mi javunkra.

Kehrling az előző meccs tanulságain okulva, nem enged pozíciójából, gyönyörű ellentámadásokat mutat be és – 6:1-re győz – szettarány 1:1.

A világbajnok lassú letörését és kínos indiszpozícióját mutatja a harmadik szett, de Kehrling is sokszor hibáz. Hullámzó, elkeseredett küzdelem, amelyben azonban mégis egy-egy pontelőnnyel vezet a magyar bajnok.

Borotra még ízelítőt ad szenzációs erejű forehand-volleyből és a hálónál elfogott half-volleyből, de azután kész lesz és sorra hibázza a legtisztább labdákat, rosszul is helyezkedik egynéhányszor, pedig éppen finom helyezkedését csodáltuk meg előző mérkőzései során. A harmadik szettnek vége: Magyarország 6:4 arányban győz, szettarány 2:1 a mi javunkra.

A negyedik szett küzdelmei igazolták azoknak a véleményét, akik már a második szettben előre látták a francia bajnok elkerülhetetlen vereségét. Szórványos, hűvös taps hallatszik: Borotra jön ki, derűsen mosolyog, a francia követség jelenlévő tagjait köszönti.

Izgatott, óvatos játék kezdődik: a világbajnok rosszul startol már az első percben. Ütései fáradtak és még bosszantó balszerencse is kíséri akcióit. Kehrling ambícióval fekszik, nagy biztonsággal volley-zik: 2:1, Borotra két service-gamet-t veszt 3:1, 4:1; drámai pillanatok következnek: a nyerésre álló Kehrling idegességével szemben áll a francia bajnoknak hirtelen nyugodttá vált játéka.

Kehrling adogat és – Borotra game-t szerez 5:2; „Match-game” következik, 0:15, 0:30, Borotra javára, Kehrling nagy rizikóval berohan, 15:30, 30:30, 40:30 Magyarország javára – setball. Kehrling sevice-je rettentő erővel bevágódik, Borotra backhand-dal hibásan parírozza – game, sett, and match for Hungary!

Borotra ütőjét kacagva felhajítja és Kehrling nyakába ugorva szívélyesen gratulál. Percekig tartó extázisos tapsvihar, a nézők vállukra kapják a győztes Kehrlinget…

De következett a reváns: A Cup utolsó mérkőzésében szomorúan hanyatlottak le a magyar színek. Lacoste Renét nem is tartotta szükségesnek frontba állítani Takács Imre ellen Decugis kapitány, és a Féret – Takács mérkőzésen a tartalék is kenterben verte meg a magyar fedettpálya bajnokot 6:1, 6:0, 6:2 fölényes pontarányban.

Féret klasszissal marad el társai képességei mögött, de még így sem bírt Takács csak egyetlen szettben méltó ellenfele lenni a franciának.

Bosszantó kiütései, sorozatos hálólabdái és teljesen helytelen helyezkedései sivár képet mutattak, ugyanannyira, hogy a közönség nagy része kiábrándulva hagyta ott az érdektelen küzdelmet.

Véget ért tehát a francia-magyar Davis Cup mérkőzés és Franciaország 4:1 arányban elég könnyen győzött Budapesten, és még ebben a hónapban starthoz áll az olasz legénységgel szemben, és ebben a mérkőzésben sem indul majd kisebb esélyekkel, mint a mieink ellen…

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Jelenet a páros mérkőzésből. Kehrling szervál Francia teniszbajnokok Budapesten 1. Lacoste, 2. Decuigis, 3. Ferry
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98