Dtum
Login with Facebookk
1917 | November

Magyarország-Ausztria XV. háborus mérkőzése

A magyar csapat győzött 2:1 (2:0) arányban

Bécs, Práter pálya – 12.000 néző – Bíró: Kurt von Paquel (Berlin)

Borongós, de kellemes őszi időben sorakozott föl a két nemzet válogatott csapata a WAC Práter pályáján, hogy megvívja a háboru folyamán tizenötödik mérkőzését.

 

A találkozást a körülmények hatása alatt még az eddigieknél kis lázasabb érdeklődéssel várta a császárváros közönsége, de osztatlan figyelem kísérte nálunk is, ami abban is megnyilatkozott, hogy több százra tehető azoknak a sportembereknek a száma, akik a csapatot fölkísérték Bécsbe.

Az érdeklődést fokozta a kedvező eredmény, amelyet az osztrák csapat már a legutóbb Budapesten felmutatott s ebből a reménységet merítette az osztrák sportvilág, hogy végre talán mégis csak sikerül megtörni a magyar válogatottak győzelmi sorozatát.

 

Izgatta még az osztrák közönséget az a kérdés is, hogy vajon a cseh játékosok nélkül mekkora erőt képvisel az osztrák legénység. Minden reménységet eloszlatott és minden kérdésre megadta a választ a mérkőzés, amely ezuttal is színeinknek győzelmét gyarapította.

A mérkőzés nem tartozott a szemnek különösen tetsző csillogó technikával ékes, színes küzdelmek közé, egyike volt azonban a legizgalmasabbnak, amelyet a háboru alatt vívtak. Az osztrákok szokatlan lelkesedéssel dolgoztak, látszott minden egyes játékoson, hogy hazája színeinek a becsületéért küzd s mindannyi erejének minden parányát beleadta a küzdelembe.

Az őszinteség diktálja annak a megállapítását, hogy az osztrák csapat nemcsak egyenlő ellenfele volt csapatunknak, de jobb is volt nála. Az osztrák csapatot kísérő balszerencsének és Plattko emberfeletti védekezésének köszönhető, hogy csapatunk ma is győzelmesen vonult le a pályáról.

Öt perccel három óra előtt állott fel a két csapat a következő összeállításban:
Magyarország: Plattko (Vasas) – Feldmann(MTK), Stegl (Törekvés) – Kertész II. (MTK), Kertész III. (MTK), Vágó (MTK) – Tauszig(MTK), Orth(MTK), Schlosszer (MTK), Schaffer (MTK), Szabó (MTK)

Ausztria: Jouchim (Amateure) – Dittrich(Rapid), Poppovich(Amateure) – Sedlacek (WAF), Konus (WAC), Rabetz (WAF) – Heist (WAF), Wilda (DFC), Kozeluk (DFC), Studnicka (WAC), Bauer (Rapid)

A magyar csapaté a helyválasztás joga, így tehát az osztrák csapat kezdi a játékot, vehemens támadással indul Ausztria s már az első percben kornerhez jut, majd a 6. p.-ben Siegl osztrák támadást hiusít meg.

 

Azután szóhoz jut a magyar csapat és a 10. p.-ben Schlosszer és Schaffer szép összjátékkal támadást vezet, amelynek befejezéséül Schlosszer a kapu mellé lő. A 12. p.-ben Schlosszer hosszan szökteti Szabót, aki lefut a korner vonalig, ott finoman Schafferhez passzolja a labdát és ő nehéz helyzetben az osztrák kapuba plasszírozza (1:0)

Most ismét osztrák offenzíva következik. A 10. p.-ben Kertész II. hibájából nagy veszedelembe jut a magyar kapu, a következő percben meg az osztrák korner veszélyeztet. A 25. p.-ben Wilda, a 26. p.-ben Schaffer lövése halad el a magyar, illetve az osztrák kapu mellett. A 31. p.-ben osztrák korner. A 33. p.-ben a bíró szabadrugást ítél, a melyből Schaffer 30 méterről remek lövéssel megszerzi a második gólt (2:0)

A 39. p.-ben Kozeluch lapos lövését Plattkó közvetlen közelről remekül védi, hasonlóképpen Heist lövését is a 43. p.-ben. A 44 p.-ben Feldmann veszélyes osztrák támadást szerel el, a 46. p.-ben Bauer éles lövését a kapufa menti.

(Második félidő) Az első 10 perc változatos játékkal telik el, lassankint azonban az osztrák csapat fölénye alakul ki. A 15. p.-ben Wilda veszélyes lefutását Plattkó kirohanással bravurosan akasztja meg.

A 16 p.-ben Bauer a magyar védelem hibájából a kapu közelébe férkőzik és lő. Labdáját Plattkó védi ugyan, de a résen álló Wilda megkaparintja és védhetetlenül küldi a kapuba (2:1)
Ettől kezdve Ausztria domináló szerepbe emelkedik és jobbára osztrák támadások foglalkoztatják a nézők figyelmét.

A 22 p.-ben Heist lövése kapufát ér, a 25 p.-ben Poppovich hosszu szabadrugása Plattkó kezében akad meg. A 34 p.-ben osztrák korner, a melyből a labdát remekül irányítják kapunk elé, ugy hogy Plattkó csak bravuros védéssel tudja megmenteni kapuját a kiegyenlítéstől.

A 36 p.-ben Kozelich támadását Siegl közbelépése hiusítja meg. Az utolsó percekben a magyar csapat kér szót: a 41 és 45 p.-ben pedig egy-egy magyar korner jelenti, hogy a kiegyenlítés veszedelme elhárult a magyar csapatról.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98