Betegséget terjesztő szunyogok és élősdiek

1902 | Szeptember

Némely ó-kori népek az ördögöt Belzebubnak, vagyis a legyek királyának nevezték s ezzel is jelezni akarták azokat a szörnyű kínokat, melyeket különösen a meleg éghajlat alatt legyek és egyéb férgek embernek, állatnak okoznak. Ezek a kis vérszopók nemcsak hogy kényelmetlenek, hanem különféle betegségek csíráit is beléjük oltják. Újabb időben mint behatóbban kutatták azokat a betegségeket és okaikat, melyek ilyen állatok útján terjednek.

Legmeglepőbb volt az felfedezés, melyet csak az utóbbi években tettek, hogy t. i. a váltólázat vagyis maláriát, a meleg éghajlati tudományok legelterjedtebb betegségét egy bizonyos szunyogfaj ( az anopheles) okozza, a mely finom fullánkjával a vérbe beoltja a betegségnek parányi, csakis nagyító üveggel látható csíráit. Ez a szunyog, melyet a nagy Linné, mintha sejtette volna veszedelmeségét, *foltos semmiházi*-nak nevezett, az okozója a maláriának.

Erre számos bizonyítéka van. A megfigyelők nem egy példáját látták, hogy valaki határozottan a szugonycsípés következtében halt meg, másrészről, hogy azáltal óvtak meg sokakat a maláriától, hogy megvédték őket a moszkítók csípésétől. Különösen meggyőzők e tekintetben azok az észleletek, melyeket dr. Manson, egy híres angol orvos és tropikus vidékek kitűnő kutatója végzett.

Manson római orvosokkal olyan moszkítókat küldetett magának, melyekkel előbb maláriás emberek vérét szívatták, melyekről tehát bizonyos volt, hogy malária-csírák vannak bennük. Manson fia, a ki szintén orvos, megcsípette magát tíz ilyen moszkítóval. Tizenöt nap mulva megkapta a maláriát. Ez Londonban történt, a hol a malária úgyszólván soha sem fordult elő.

Ennek a kisérletnek az ellenkezőképen három angol orvos, a kiket az angol kormány küldött ki a malária tanulmányozására, két szolgával a mult nyáron letelepedett a Campagna egy oly helyén, a hol a legnagyobb mértékben dühöngött a malária, oly időben, a mikor a betegség legnagyobb mértékben szokott pusztítani. Külön e czélra szerkesztett faházikóban laktak, melynek ablakai és ajtai sűrű hálóval voltak bevonva, hogy a moszkítók be ne tudjanak hatolni.

Napnyugtától napkeltéig, a mikor a szúnyogok a legnagyobb mennyiségben rajzanak, mindig házikójukban maradtak, csak napközben jártak ki s ekkor is a lehető legnagyobb gonddal őrizkedtek a szúnyogoktól. Házikójuk egy nagy terjedelmű bükkös erdő szélén, két sással és egyéb vizinövénynyel gazdagon benőtt tócsa mellett állt. Az öt angol tehát minden lélekzetvételével magába szívta a mocsarak párás levegőjét. Nappal a nedves földben turkáltak, csakis a mocsár vizét itták s mégis három hónap alatt egyikük se kapta meg a váltólázat, holott a környék lakosságában alig volt, a ki a betegségtő ment maradt volna.

A malária terjedése a szúnyogok által úgy történik, hogy az állat megcsíp egy maláriás beteget, ennek véréből belejutnak az ő testébe a betegség csírái, melyek bizonyos idő alatt gyomrában sajátszerű fejlődésen mennek át s megszaporodnak. Csak ezután képes a szúnyog a betegség e csíráit egészséges emberekbe beleoltani. A moszkító tehát nem csupán átviszi a betegséget egyik emberről a másikra, hanem alkalmas fejlesztő közege is a csíráknak.

Hasonlóan áll a dolog az úgynevezett madármaláriánál, sőt az ezen betegségekre vonatkozólag tett észleletek szolgáltak útmutatásúl az emberi malária terjedési módjának megismerésére is. Forró égalj alatt, különösen Indiában, de keleti és nyugati Afrikában is a madarak vérében gyakran találni élősdieket, melyek a malária csíráihoz hasonlíthatnak. Ross angol orvos mutatta ki, hogy ezeket az élősdieket szúnyogok oltják a madarakba.

Kalkuttában olyan varjukat és verebeket, melyeknek vérében megvoltak a mondott élősdiek, megcsípetett moszkítókkal. Mikor aztán megvizsgálta a moszkítókat, megtalálta testükben ugyanazokat az élősdieket s tanulmányozhatta azt a sajátos fejlődést, melyen ezek átmentek. Mikor aztán ezekkel a szúnyogokkal megcsípetett olyan madarakat, melyeknek a vérében nyoma se volt élősdieknek, rövid idő mulva fertőzve volt ezeknek a vére is.

Megjegyezendő, hogy ezek másféle szúnyogok voltak, mint a melyek az emberi maláriát terjesztik; ezek a legelterjedtebb szúnyogfajhoz tartoznak, a culex nevűhöz, melyből mindenütt igen jól ismert culex pipicus a közönséges szúnyog, egyáltalán nem képes az emberi maláriát magában érlelni s terjeszteni.

Jóval nagyobb gyakorlati fontossága van annak a marhabetegségnek, melyet texasi láznak szoktak nevezni. Ezt legelőször Amerikában észlelték, de előfordúl Afrikában, Ausztráliában s Európában is, különösen Oláhországban. Neve onnan eredt, hogy az Egyesült-Államok éjszaki részeiben azt a tapasztalást tették, hogy ha az odavaló marha közé texasi kerül, akkor kapja meg a gulya legtöbbnyire a lázbetegséget; maga a texasi marha azonban csodálatosképen mentes marad a bajtól. Ennek talán az az oka, hogy valamikor már szenvedett benne.

E ragály okozói azok a parányi élősdiek, melyek a legalsóbbrendű állati szervezetek közé tartoznak (protozoák) s a beteg állat vérében élnek. Ezért sokáig azt hitték, hogy itt valami marha-maláriáról van szó. A marhatenyésztők kezdettől fogva gyanakodtak, hogy a texasi marha testét belepő vérszopó apró élősdiek terjesztik a járványt s egy Smith nevű tudós kétségtelenül bebizonyította, hogy igazuk is van.

A híres német tudós, Koch Róbert még arra a sajátságos felfedezésre is jutott, hogy az ilyen élősdi állatoknak, melyeket marhákról szedett le, azok az ivadékai is terjesztik a járványt, a melyek soha életükben marhán nem voltak. A beteg állatokról leszedett férgeket üvegbe tette s megvárta, míg ott petéket raktak. A petékből csakhamar kifejlődtek a fiatal állatok s mikor ezeket teljesen egészséges barmokra tette, az utóbbiak is megkapták a lázt. Történt ez olyan vidéken, a hol a texasi láz teljesen ismeretlen.

Igen nagy pusztítást okoz a szarvasmarhában, kivált tropikus vidékeken a czecze-légy is. Régebben azt hitték, hogy ennek az állatnak testében, ép úgy, mint némely kigyóéban vagy a skorpióéban, mérges anyag van. Most azonban valószínűvé lett, hogy ez is - akár a szúnyog – csak terjesztője a betegség csírájának.

Ezt a betegséget Afrikában czeczebetegségnek hívják s lényegében ugyanaz, mint az Indiában szurra néven ismert baj. Leginkább marha kapja meg, de lónál, öszvérnél, tevénél is igen gyakori s a jelenlegi dél-afrikai háborúban az angoloknak roppant károkat okozott. Okozója az állatok vérében levő élősdi, mely a flagelláták, kicsike egysejtes állati csírák közé tartozik. A czecze-legyek fullánkjában, ha beteg állatok vérét szívták, nagy számmal s nagyon mozgékony állapotban találtak ilyen élősdieket s mikor egészséges állatokat csíptek meg a legyekkel, ezek is megkapták a bajt.

Újabban azzal is kísérleteznek, vajjon a tropikus vidékeken legpusztítóbb betegségét, a sárgalázt is, nem szúnyogok okozzák-e? Némelyek erősen állítják, hogy igen s találtak is már egy bizonyos szúnyogfajt, melyet e betegség terjesztőjének tartanak. Van már az ezen irányban folytatott kísérleteknek áldozatai is.

Az amerikai kormánytól a sárgaláz tanúlmányozására kiküldött bizottság egyik tagja egy ilyen, a sárgalázt állítólag terjesztő szunyoggal megcsípette kezefején az egyik eret. Öt nap múlva meghalt. Ezek a vizsgálatok azonban még nem biztosító erejüek azért, mert ez idő szerint még nem ismerik a sárgaláz csíráját, vagyis a betegség okát.