Dtum
Login with Facebookk
jdonsgok
2008.01.13. - Egy éves a huszadikszazad.hu!

Éppen 1 éve indult el a huszadikszazad.hu. Azt reméltük, hogy a lap 1 év alatt megtalálja az olvasóközönségét. Terveinkkel ellentétben, a potenciális érdeklődőknek csak egy kis hányadához jutottunk el eddig. Ez a kis hányad persze számokban kifejezve nem is olyan kicsi: 113 ezer látogató 188 ezer látogatást tett és közel 1 millió oldalt töltött le a világ 104 országából.

Kitüntető figyelmet kaptunk az országos médiumoktól, a Duna Tv-ben állandó műsorunk, a Hargita Népében pedig az idéntől állandó rovatunk van.

A Csapat – így, nagybetűvel – megfeszített munkát végzett egész évben, a munkatársak mély szakmai és emberi elhivatottságból végezték és végzik továbbra is munkájukat.

Reméljük, a 2009-es évben is megtisztelnek bennünket figyelmükkel, Mindnyájuknak jó utazást kívánok a két háború közötti időben.

2008.12.31. - Szilveszteri műsor a DunaTV-n!

Kérjük kísérjék  figyelemmel a Duna TV-n a szilveszteri Kívánságkosár műsort, melynek készítésében szerkesztőségünk is tevékenyen részt vett.

 

Jó szórakozást kívánunk!

2008.12.24. - Elindult ünnepi Üzenőfalunk!

2008. december 24-én elindítottuk ünnepi Üzenőfalunkat. Küldje el szeretteiknek karácsonyi és újévi jókívánságait a Duna TV és a huszadikszazad.hu ünnepi üzenőfalán. Az üzenetek folyamatosan jelennek meg a Kívánságkosár műsoraiban a képernyő alján, egy-egy csokorra valót az élő adásban is felolvasunk.
Töltse ki a Feladó és Címzett, valamint Város mezőket, írja be üzenetét az Üzenet mezőbe, majd nyomja meg az Elküldés gombot.

Az üzenetről e-mail értesítést kap a címzett, amennyiben az e-mail mezőt is kitöltötte. Az üzenőfal elérhető az 'Üzenőfal' menüpont alatt, vagy ide kattintva.


Üzenőfalunk Karácsonytól Vízkeresztig lesz aktív.

Szavazzon ránk!

Tájékoztatjuk, hogy portálunkat beneveztük az Internet Marketing Klub (IMK) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által az idén immár hetedik alkalommal közösen meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázatára.



A nevezés lezáródott és a Közönség díj elnyeréséhez a nevezett honlapokra a verseny lezárását követően 2008. november 30-ig lehet az Év honlapja oldalon szavazni.

Kérjük segítse honlapunkat a szavazáson az alábbi linkre kattintva (egy nap csak egyszer szavazhat):
http://www.evhonlapja.hu/kozonsegszavazas.php?id=2

Szavazatát előre is köszönjük!

2008.09.08. - Elindult a 'Nagyító' rovatunk!

Mától új rovatunk indul, a Nagyító. Az I. világháború hátterét, eseményeinek összefüggéseit szeretnénk megvilágítani, ahogyan azt a történettudomány mai állása szerint látjuk. A Nagyító mindemellett szubjektív rovat, hiszen nem korabeli cikkeket közöl, hanem az I. világháborúról szóló szakirodalom egyfajta metszetét jeleníti meg. A rovat a háború végéig kíséri figyelemmel az eseményeket. Reméljük, hasznukra és örömükre válik.

További jó böngészést kívánok Önöknek!

Tisztelettel:
Szabó Zoltán főszerkesztő

Technikai információ:
A nagyító rovat elindulásával párhuzamosan portálunk arculata is megváltozik, ezzel is tükrözve a korszak a hangulatát. Természetesen, amennyiben visszalapoznak a korábbi cikkekhez, akkor a már megszokott környezet és arculat várja Önöket.
Kérjük, hogy amennyiben bármilyen véleményük van az új arculattal kapcsolatban,  jelezzék nekünk az alábbi elérhetőségen: Mihalcsik István - mihalcsik.istvan@huszadikszazad.hu vagy a írják be a Fórumunk megfelelő topicjába.

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Horthy és Kádár Horthy Miklósról 1945 óta, Kádár Jánosról a rendszerváltás után, de főképp az elmúlt néhány évben számos dolgozat született, publicisztikai,...
Egy cikk margójára, azaz a hazudozás mesterfoka Született egykoron egy találó vicc a TASSZ, a szovjet távirati iroda jelentéséről: „Tegnapi jelentésünkbe...
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98