Történt pedig, hogy a kis Hercegovina tartományban a török kétszer szedte be az adót.

Az eseményből hamar törökellenes felkelés lobbant: a szikra évszázados vallási, hatalmi és népi ellentétek puskaporos hordóját robbantotta fel. A háborúba Szerbia és Bulgária is bekapcsolódott: ekkor mindkettő földrajzi fogalom, nem önálló ország, legfeljebb némi autonómiával rendelkező tartományok. A török a felkelést leverte volna.

Ekkor lépett közbe Oroszország, s vette kezdetét a – nem első és nem utolsó – 1877/78-as orosz-török háború.

Az oroszok oldalán álltak a szerb és bolgár felkelők, s az ekkor még szintén török függésben élő román fejedelemség. Az oroszok keresztény és szláv szolidaritásra hivatkoztak. Nem is lehet ezeknek az érzéseknek a létét teljesen megkérdőjelezni – ám az is kétségtelen, hogy a terjeszkedő orosz nagyhatalom álma (Nagy Péter óta) a tengerszorosok, a Boszporusz és a Dardanellák megszerzése, mert így juthat ki minden évszakban szabadon az orosz flotta a világtengerre. Nemes eszme és nagyhatalmi érdek együtt vezetett el az orosz-román támadáshoz.

Az orosz előrenyomulás előtt a Balkán-hegység képezett természetes védfalat.

Ennek egyik hegyszorosát, átjáróját védte török sereggel Ozman, a kor egyik jelentős török vezére. Az elhúzódó harcokban az „Európa beteg emberének” tartott, kissé lenézett török hatalom meglepően szívós ellenállást tanúsított. A véres csatatéren több tízezer orosz holttest maradt, mire a kimerült török védők, élelmük és hadiutánpótlásuk fogytán, végre kapituláltak.

A magyar közvélemény – fájdalom! – a törökkel szimpatizált.

Erdélyben titkos szervezkedéssel Székely Légiót kívántak felállítani az oroszok ellen, a török mellett. A szervezkedésben Orbán Balázs és Bartha Miklós mellett Ugron Gábor, a későbbi évtizedek oly jelentős ellenzéki politikusa is részt vett.

A szervezkedést leleplezték, a székelyek a harcokba végül nem avatkoztak be, a főbb politikusok az engedékeny légkörben tisztázták magukat a vádak alól.
Az a teljes igazság, hogy a haladás, ha van ilyen egyáltalán, nem a török, hanem a keresztény koalíció oldalán állt. A hanyatló, korrupt török hatalommal szemben – ennek egyik prominense a tehetséges katona, Ozman pasa – a nemzeti szabadságáért, függetlenségéért küzdő bolgár, román és szerb nép harca jogos, igazságos volt. A magyar közvélemény és főképp a székely hazafiak álláspontja is menthető. Nem a török uralmat pártolták az elnyomott keresztény népekkel szemben – hanem az orosz imperializmustól féltek, nem felejtve az 1849-es orosz inváziót, mely megpecsételte a magyar forradalom és szabadságharc sorsát.

-y-n