Dtum
Login with Facebookk
1900 | Február

Egy kapitány megölése

Rendkívüli körülmények közt ölte meg egy főhadnagy a kapitányát a lotharingiai Morchingen helyőrségben.

 

Egyik este vagy tizenkét idősebb katonatiszt ült a tisztikaszinó termében, vidám beszélgetés közt. A 144-es ezred Rüger nevű főtörzsorvosa, egy rendkívüli erejű ember hatalmas izmairól és ügyességéről mondott jókedvű dolgokat. Példával is bizonyítani akarta elbeszélései igazságát. Hírtelen odalépett a közelében álló Adams kapitányhoz, hátulról megkapta a csuklóját és erőszakos rántással levágta a földre. Ez persze tréfa volt, de a kapitány máskép fogta föl a dolgot, és arczul ütötte Rügert.

 

Másfélórával ezután, mikor a segédei fölkeresték Adamsot a lakásán, már ott találták a főtörzsorvos öcscsét, Rüger főhadnagyot és hárman várakoztak, a míg Adams, a ki már lefeküdt, felöltözködik. Végre a kapitány benyitott vendégeihez, de alig lépett be az ajtón, a főhadnagy előrántotta elrejtett pisztolyát és a kapitányt lelőtte. Adams holtan rogyott a padlóra.

 

Rügert az vezette a véres tett elkövetésére, mert attól tartott, hogy bátyja, a ki atyjuknak halála óta oly odaadó szeretettel csüngött rajta és a ki családapa is, párbajt vív majd Adams-szal és féltette az életét. Minden erőszakoskodás nélkül elfogatta magát és erős katonai fedezet alatt Metzbe szállították, a hol a katonai törvényszék tizenkét évi fegyházra

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98