De elcsodálkoztak volna akkor azon a táblákon is, melyekben luczerna és répa terem. Mert akkor ezeknek nálunk hírük sem volt, pedig ma már el sem lehetnénk náluk nélkül.
Ugyancsak megnézték volna gyümölcsösömet is, mert hiszen gyümölcsfa volt már akkor is, hanem csak a szőlőskertekben, de tanyán ugyan senki nem ültetett volna egyet sem. De még az akáczfákat is ugyancsak megnézték volna, amelyek ott, az országút két oldalán sorakoznak. – Miféle fák ezek? – mondogatták volna. A mi nem is csoda, hiszen a múlt század elején még csak ritkaságkép lehetett egy pár szálat úri kertekben látni. S ma már ezzel tüzelünk, ebből készül legtöbb szerszámunk.

Azonban azokat a szerszámokat sem hagyták volna egy tekintetre, melyek amott, a szín alatt várják a tavaszt. A vasekék, vetőgép, fogas, henger, szénagyűjtő és sok más egyéb valóságos csoda számba menne. S hátha még látták volna, hogy mi verte ki azokból a kazal szalmákból a nyáron a szemet! A cséplőgép, amely tüzet eszik, vizet iszik, s készen önti a szemeket a zsákba. Nem kell hozzá sem nyomtató ló, sem szél, hogy megtisztuljon. Vajjon ki hitte volna ezt még el akkor?

De hát még azt, hogy ezt az így nyert gabonát olyan kocsikon szállítják ki tudja melyik távoli országba, amelyet nem ló húz, hanem gőz hajt s pár óra alatt eljut oda, a hova hajdanában napokig sem értek el.

Akkortájban még a trágyát is kitaposták tüzelőnek, de a földre ritkán hordták. Nem igen kellett még akkor, most meg már mindenféle műtrűgyákat hozatnak messze földről drága pénzért.

Még az udvaron kapirgáló tyúkokon is megakadna a múlt század eleji gazdasszony szeme, ha látná azokat a csodálatos nagyságú tyúkokat, kacsákat, a melyek a régi apró fajtákat nagyrészt felváltották, sőt, a régi jó méhész is elbámulna, látván a különös, négyszegletű deszkakaptárakat, a melyekből a lépeket tetszés szerint úgy vehetjük ki, mint szekrényből a tányért vagy egyebet.

A sok új változáson kívül, melyek a gazda javára szolgálnak, lett változás még a bajokban is. Eltűnt a szörnyű veszedelem: a keleti marhavész, hanem jött helyette a sertésorbáncz, sertésvész, baromfikolera, fillokszera és más egyéb, melyeknek a régi jó gazdák még csak hírét sem hallották.
De viszont a fillokszera okozta aztán, hogy addig haszontalan, sívó homokjaink most szép ültetvényekkel vannak borítva s a homok holdjának ára 2-3 forintról 50-100 frtra emelkedett.

Csak egy nem változott és nem fog változni a jövő században sem. Az, hogy a gazdáknak mindig bajjal, aggodalommal kell szép hivatásában küzdeni. Ezt már a dolog természete hozza magával.
Hanem hát legyen tanulságunk a múlt, tanuljuk meg belőle, hogy a kitartás, szorgalom, Istenben és saját magunkban való bizodalom végre is minden akadályokon győzedelmeskedik a bajok közt is, de végre elérjük czélunkat, a miért dolgozunk, fáradunk. Így lesz ez után is, a mint hogy mindig is így volt!

S ezzel bevégezem soraimat, kívánom, hogy adjon az Isten gazda társaimnak boldog új esztendőt és sok szerencsét, áldást munkálkodásukban ebben az évszázadban, a huszadikban, melybe most beléptünk.

                                                                                                                                                                                    Szántó Péter