Dtum
Login with Facebookk
1900 | Január

Budapest a párisi kiállításon

A főváros párisi kiállítási végrehajtó bizottságának kebeléből kiküldött bizottság ma délután ülést tartott Halmos János polgármester elnöklése mellett, előadó Almády Géza tanácsjegyző volt.

A polgármester a bizottságot megalakultnak jelentette ki s üdvözölte Lukács Bélát, a párisi kiállítás magyar kormánybiztosát s Ráth Györgyöt és Miklós Ödönt, mint ugyancsak a kormány kiküldötteit. Sulyt fektet a bizottság arra, hogy kiváló müipari tárgyakat állítsanak ki s erre a czélra 20,000 forint van előirányozva.

 

Be akarják mutatni a kiállításon, hogy ezen a téren milyen haladást tett az ujabb időkben. Magyarország.

A tárgyak főleg praktikus irányúak lesznek. Ilyenek a polgármesteri szoba- s az anyakönyvi hivatalok berendezései. - Ráth György s utána Lipthay Béla báró javasolta, hogy állítsanak ki a más nagyvárosoknál is szokásos polgármesteri nyaklánczot. Ezt azonban Steiger Gyula határozottan ellenzi, mert nálunk ilyen megkülönböztető jelvény nincs s ha ilyet mégis akarunk kiállítani, akkor először is a törvényhatóságnak kell efelől határozni.


Steiger Gyula nem ellenzi, hogy a polgármesteri s anyakönyvi helyiségek berendezését kiállitsák, de nem mint bútorok egyes darabjait, hanem mint ősszhangzatos egészet, amelyből fogalma legyen az idegeneknek, hogy ezek a helyiségek milyenek.


Máttyus Arisztid hozzájárul ahhoz, hogy a polgármesteri és anyakönyvi hivatalok berendezésének egyes butordarabjait állítsák ki. Heltai Ferencz mellőzni kívánja az anyakönyvi hivatalok berendezésének a bemutatását, mert ha a Parisból visszahozott bútordarabokat behelyezik valamelyik anyakönyvi hivatalba, annak az lesz a következése, hogy a polgárság a többi kerületekben is hasonló diszes berendezéseket fog kívánni. Elégnek tartja, ha a polgármesteri szoba berendezését mutatják be, de egészében, vagyis nem ugyan az összes darabokkal; hanem harmonikusan, ugy, hogy az egészről átnézetet adjanak.


Lukács Béla kormánybiztos szerint az felelne meg a föladatnak leginkább, ha egy szobaberendezést mutatnának be teljes egészében. Ha azonban mást határoznának, ez sem ütköznék akadályba, mert a fülkék fölhasználásával több berendezést és ki lehetne állitani egyes darabokból.

 

Báró Lipthay Béla hivatkozik a külföld nagyvárosaira, amelyek mindegyikében van egy-egy anyakönyvi hivatal — s lehetőleg a város központjában — amely a többinél sokkal díszesebben van felszerelve, tehát ez Budapesten sem lenne fölösleges. Ha pedig ez meg lesz, nem következik még belőle, hogy a többit is hasonló fényesen rendezzék be.


Hermann Béla tanácsos kételkedik abban, hogy ma még szó lehetne arról, hogy az anyakönyvi hivatalok berendezését mutassák be, mert egységes berendezkedés most még ezekben a hivatalokban egyáltalán nincs. A többség amellett volt, hogy teljes polgármesteri szobaberendezést állítsanak ki s fölkérték Ráth György és Csepreghy János bizottsági tagokat a tervek beszerzésére.


Kimondották, hogy az összes kiállított tárgyak fölirásai magyar és franczia nyelvűek lesznek. Bemutatják a kiállításon a budapesti fertőztelenitö intézet berendezkedéseit 25—35 czentiméter nagyságu fényképeken s nagyobb alaku rajzokban. Bemutatják a bakteriológiai intézetet is, leginkább grafikus táblázatokban. Kiállitják a himlőnyirktermelő intézet, továbbá a köztisztasági berendezkedések, az élelmiszervizsgáló-intézet, a fővárosi minta-szöllötelep, a IX kerületi munkáslakóházak és több fővárosi intézmény képét és térképeit.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A párisi kiállitás magyar pavilonja A magyar történeti palota udvara
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98