Dtum
Login with Facebookk
1900 | Július

A franczia írók tisztelgése Jókai előtt

Jókai párisi időzése alatt nyilvánúlt tisztelet egyik legszebb kifejezése, hogy Société des Gens-de-Lettres de France (a franczia írók egyesülete) tiszteletbeli tagjává választotta és aranyérmet készíttetett, melyre ezt vésették: "Hommage á Maurice Jókai" (Jókai M. tiszteletére). A társaság elnöke, Hervieu Pál most szép sorok kiséretében átadta az aranyérmet Lukács Bélának, a párisi kiállítás magyar kormánybiztosának azzal, hogy juttassa el a költőhöz.

 

A kormánybiztos levélben értesítette erről Jókait és engedelmet kért, hogy az érmet Jókai több emléktárgyaival együtt a párisi kiállítás Jókai-szobájában helyezze el. Jókai szivesen megadta erre beleegyezését. Hervieu julius 11-én külön is értesítette Jókait a kitüntetésről. Hivatalos leveléhez csatolta névjegyét is e sorokkal: "Hálás emlékezése kifejezésével és legélénkebb köszönettel az értékes fényképért".

 

Hervieu levelére Jókai ezt válaszolta: "Uram és kitünő pályatársam! A legnagyobb hálával fogadtam önnek értesítését az oly fényes multú és nagy befolyású franczia írók társasága részéről történt megválasztásom felől e társulat tiszteletbeli tagjává, melyet legnagyobb megtiszteltetésnek veszek.

 

A szeretett és tisztelt franczia pályatársak által nekem felajánlott emlékérem legdrágább ereklyéim között foglaland helyet, mint a jegyajándéka két, nemes ideálokért küzdő nemzet együttérzésének. Kérem, adja ön át általam tisztelve szeretett megbízóinak legmélyebb hálám kifejezését. Ez alkalommal üdvkivánatomat küldöm önnek ahhoz a kitűntetéshez, mely önt, tisztelt mester, a franczia tudományos akadémia tagjává megválasztásával érte. Az ég adjon önnek e halhatatlanság mellé hosszú és boldog életet".

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98