Dtum
Login with Facebookk
1900 | Március

Egy híres megtréfálás

Londonban egy év leforgása alatt sok minden történik. Borzasztó bűntettek, milliókra menő csalások és lopások, stb. Alig ismerünk azonban olyan eseményt, mely a világvárosban nagyobb feltünést keltett volna, mint 1809-ben a Beruer-utczai megtréfálás, melyet valami Hook Tivadar egy Tottenham nevű asszony rovására elkövetett. Ugyanis a mondott évben Londonban a Breuer-utczai 54. számú házban lakó Tottenham asszony, egy jómódú özvegy, valamiképen megsértette Hook Tivadart, aki ezért megneheztelt rá s ellene bosszút forralt.


Egy napon Hook a Beruer-utczán véletlenül végig menve, egy kapun Tottenham asszonynak rézlemezre vésett nevét pillantotta meg. Ekkor Hook agyában megvillant a terv, hogy Tottenhamnét iszonyúan fel fogja ültetni.

 

Tervét egyik barátjával és H. híres szinésznővel is közölve, mind a hárman rögtön annak keresztülviteléhez fogtak. A hármas szövetség hat hétig szakadatlanul működött, s ezen idő alatt különféle embereknek négyezer levelet írt. A levelek megrendeléseket és meghívókat tartalmaztak, melyek valamennyien egy napon és ugyanazon órában voltak teljesítendők.

 

A kitűzött napon a három összeesküvő az 54-es számú ház átellenében levő ház ablakából nézte a tréfa lefolyását. Mielőtt a házba értek volna, az utczán a kéményseprő legények egyhangú kiabálása hallatszott. Az olasz kéményseprő fiúk hadát a benszülött kéménygondozók követték. Ezek mindannyian az 54-ik számú ház felé nyomultak, hol egy kétségbeesett cseléd, ki az óriási zaj hallatára a kapuhoz sietett, hiába mondogatta, hogy asszonya kéményseprőt nem hivatott.

 

A félig lezárt utczába most kőszénnel megrakott két-háromlovas szekerek tódultak, kik azon igyekeztek, hogy a kőszenet az 54.számú ház előtt minél előbb lerakhassák. A fekete munkások tömegébe fehérbe öltözött alakok vegyültek. Megannyi czukrászinas volt, kik nagy tálakon nászkalácsokat hoztak.

A házba azonban ezek sem juthattak, mert a kapu erősen be volt zárva. Most nagy lovagcsizmákat és női czipőket vivő czipészek, új ruhákat és posztó mintákat szállító szabók, majd sörös kocsik kisebb-nagyobb hordókkal, végre különféle nagyságú fa-és érczkoporsókkal temetkezési vállalatok emberei érkeztek. Kis vártatva pedig egy-és kétfogatú bérkocsik jöttek a helyszínére azt hangoztatva, hogy a menyasszony és a nászvendégek számára rendelték őket ide.

 

A bérkocsik után csinos magánfogatokból egymásután a főváros leghíresebb sebészei szálltak ki segédjeikkel és működő szereikkel. Ügyvédek, kik Tottenham asszony végrendeletének megirására siettek, különféle felekezetű lelkészek, kiket a haldokló asszonyhoz hivattak, mészárosok mindenféle húsdarabokkal, halászok legritkább halaikkal, mind az 54-ik számú házba akatak nyomulni.

 

Midőn a zavar és a lárma tetőpontját érte, a Lord-Mayor diszhintajában szintén az 54-ik számú ház elé hajtatott, hova be akart menni. Ámde egy rendőrtiszttől a történtekről értesülvén, rögtön megfordúlva a rendőrségi főnökhöz hajtatott, hogy onnan a helyszínére több rendőrt küldjön.

 

Ez alatt látszerészek, divatkereskedők, és orgonacsinálók érkeztek az utczába, kiket a tömeg óriási nevetéssel és hahotával fogadott. Végre a rendőrség délutáni négy óra felé a Beruer-utcza mindkét végét elzárva, senkit sem bocsájtott az 54. számú ház elé.

 

Öt órakor Dalton ezredes szárnysegéde kíséretében a gloucester-i herczeg hajtatott a Breuer-utczába, ki azért jött, hogy az 54. számú házban lakó Tottenham asszonytól a herczeg édesanyját érdeklő felvilágosításokat kaphasson.

 

Eljöttek még az Angol bank igazgatója, valamint a Kelet-indiai társulat egyik igazgatótanácsosa, kiket azért hívatott Tottenham asszony saját lakására, mivel mint ágyban fekvő beteg fontos közléseit csak ott adhatta volna át.

 

A zavar majdnem éjfélig tartott és apránként egész Londonra kiterjedt, míg végre nagy nehezen le lehetett csöndesíteni.


Hook Tivadar és társai nem árulták el magukat s a rendőrség hosszú évek során hiába kutatta a tetteseket, míg végre a század közepén véletlenül kiderült a dolog, csakhogy akkor már Hook és társai nem éltek.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Londoni utcakép Piccadilly highholborn1900 ludgate oxfordcircus royalexchange
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98