Dtum
Login with Facebookk
1900 | Március

Egy kucséber halála

Borzasztó véget ért egy félkezű kucséber, kit Budapesten nagyon sokan ismertek, mert vendéglőről vendéglőre hordozta kosarában a mandulás tésztákat, és a czukros mandulát. Ezt az utóbbit cserebogárnak hivják általánosan s a kucsébert is elnevezték cserebogárnak. Takarékos ember volt, egy kis pénzt gyüjtött össze, s pár év előtt hazament szülőföldjére, ahol pénzéért szörnyű módon meggyilkolták.


Popes János volt az igazi neve Cserebogár Jóskának. Volt neki földje Pásztón és készpénze is. Kholman pásztói kékfestő megvette tőle a birtokát, de vagy ezer forinttal adós maradt. Ennek fejében Popes ott lakott Kholmanéknál.

 

Körülbelül egy hónappal ezelőtt eltünt Popes. Kholman azt mondta, hogy Popes lakodalomba ment, de hová, azt nem tudja. A hatóság az eltünt ember gondnokává Bertl Andor pásztói gyógyszerészt nevezte ki, ki bement Hatvanba és fölkereste a telekkönyvi hivatalt, a hol nagy meglepetésre azt látta, hogy az ezerszáz forintos zálogjog törölve van a telekkönyvi följegyzésből. Egyéb gyanus körülmények következtében is jelentést tett, mire a csendőrök szükségesnek látták Kholman, felesége és leánya, valamint Gottlich Lajos pékmester fiának letartóztatását.

 

Az asszony a gyilkosságot igy mondta el: Popes János kis kacsákat tartott a házban. Egy napon 18 éves lányom, a ki vőlegényével, Gottliebbel egyedül volt itthon, megfogott nehány kis kacsát és beledobta a kékfestő kádba, azután beszaladt Popeshez, hogy jöjjön hamar, huzza ki a kis kacsákat, mert belefulladnak a festékbe. Popes kedves kacsái megmentésére a kád fölé hajolt és ekkor Gottlieb belelökte a kádba.

 

 

 Amikor benne volt a festékben, a leányom ráeresztette a nehezéket, amelylyel a festésre szánt ruhát szoktuk leszoritani és ott hagyta Popest, a ki három-négy napig maradt a festékes vizben.

 

Most már Kholman maga is vallott. A gyilkosság elkövetését épen ugy mondotta el, mint a felesége, de megtoldotta még a következő részletekkel: Popes négy napig volt a festékes vizben. Akkor kivették, szétdarabolták és üstben megfőzték. A megmaradt husfoszlányokat a ház mellett levő kis patakba eresztették, a csontokat pedig széttörték és megörölték.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98