Dtum
Login with Facebookk
1901 | December

A kávé helyes pörkölése

Nagyon sokan, a nélkül, hogy csak sejtenék is, nagy hibákat követnek el kávépörkölésnél, minek következtében nem csak roszabb lesz az ital, hanem sokkal több is kell belőle, mint helyes pörkölés mellett. Legtöbben a kifejlődő illatot elillani engedik, mi által pedig a kávé jóságából igen sokat veszit. Sok helyütt szokás, hogy a megpörkölt kávéra ugy melegiben tört czukrot hintenek. Ez ugyan nem is volna rosz eljárás, csakhogy ekkorra már az illat legnagyobb része a levegőbe szállt.

 

Legczélszerűbbnek tartják a dr. Langbein-féle eljárást, mely a következőkből áll: Zsemlét vagy kenyeret apró koczkára vagdalunk s erősen kiszáritjuk. Ebből aztán pörkölés alkalmával egy-egy marokkal a kávéhoz teszünk és ezzel együtt pörköljük azt meg. A kifejlődő illatot ezen zsemlyekoczkák magukba veszik s nem engedik elillani. Magától értetődik, hogy ezen pörkölt koczkákat a kávéval együtt szintén megdaráljuk és megfőzzük.

 

Kis Gazda

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98