Dtum
Login with Facebookk
1901 | Szeptember

Választási mozgalmak

A hivatalos lap e hó 11-ikén közölte a királynak a törvényhatóságokhoz intézett királyi meghivó levelét, mely Budapesten szeptember 9-én kelt. Ebben Ő Felsége tudtul adja, hogy az uj országgyülést folyó év október havának 24-ik napjára hivja össze Budapestre, s felszólitja a hatóságokat, hogy a törvényintézkedéseket a képviselőválasztásokra megtegyék.

Az uj választások napja
A belügyminiszter körrendeletben tudatta a hatóságokkal, hogy az általános képviselőválasztásokra az október 2. napjától 11. napjáig bezárólag terjedő tiz napi időközt tüzi ki. A belügyminisztertől kitüzött tiznapi határidőn belül a választást minden kerület központi választmánya saját belátása szerint tüzi ki.

A választási uj törvény
A kuriai biráskodást szabályozó 1899. évi tizenötödik törvény egész terjedelmében életbelépett az országgyülés bezárását követő napon. Az uj törvény sokat változtat a választások rendjén, és a visszaélések ellen szigoru büntetést szab.

 

A törvény tilalma és büntetése alá esik például a beszámoló és a kijelölés alkalmával szokásos etetés és itatás is. Számos képviselőjelölt ennek a körülménynek a tudatával, már jó eleve ( a mikor tudniillik még nem volt tiltva a nagy eszem-iszom) sietett megtartani a beszámoló és kijelölő gyüléseket a maguk lakomáival egyetemben.

 

Most ezt nem tehetik s egyebekben is ugyancsak vigyázniok kell a választási mozgalom egész ideje alatt, mert lépten-nyomon ott fogják maguk előtt találni a törvény rendelkezéseit.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Választások idején Külvárosi kortesek
Cikk-ajánló
Wekerle kritikája Tiszáék politikájáról Wekerle kritikája Tiszáék politikájáról
Nagyjelentőségű politikai esemény színhelye volt vasárnap délután a...
Az 1926-27. évi költségvetés általános tárgyalását befejezte a nemzetgyűlés Az 1926-27. évi költségvetés általános tárgyalását befejezte a...
Felülkerekedett a kisebbségnél a józan belátás s ahelyett, hogy a már...
Husvét után kezdik az Államjegynyomda épitését Husvét után kezdik az Államjegynyomda épitését
Értesülésünk szerint az Államjegynyomda Rt. most perfektuálta a...
Hogyan pótolható a vitamin? Hogyan pótolható a vitamin?
A finom fehér lisztek és a kenyér ellen évtizedekig küzdött a...
Bontják a lóversenytér totalizatőr-bodéit Bontják a lóversenytér totalizatőr-bodéit
A budapesti lóversenytér, ahol még egy évvel ezelőtt is vadul tombolt...
"Lady Edison" harminchatodik találmánya
Edisonnak, a nagy technikai „varázsló”-nak érdekes...
Jassz-álruhában a baraktelepen Jassz-álruhában a baraktelepen
A szag irtóztató! Az ember az első pillanatban nem is lát tőle,...
Móricz Zsigmond - Ujévi köszöntő Móricz Zsigmond - Ujévi köszöntő
A napokban Szegeden voltam. Ez a szép tiszaparti város a magyar élet...
A fekete németek A fekete németek
Német-Kelet-Afrikában még nem nagyon boldogultak a németek a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98