Az 1867-ben Ausztriával kötött kiegyezés (magyar törvényként a XII. tc.) gazdasági összetevője három részből állt. Egyrészt az ún. közös ügyek (a külügy és a hadügy) fedezésére szolgáló pénzügyekből. A közös ügyek költségeihez a két országfél meghatározott arány szerint járult hozzá, ez volt a kvóta.

Másrészt a XVI. tc. rendelkezett az ún. közös érdekű ügyekről.
Ilyenek voltak a régi államadósság, a vám- és kereskedelmi szövetség, a fogyasztási adók közössége, a mindkét államfelet érintő vasúti fővonal, valamint a pénzrendszer ügye.

Harmadrészt volt a gazdasági kiegyezésnek egy rejtett ügye (mert ti. az eredeti kiegyezésben nem szerepelt), a jegybankügy, amelyet a korban bankkérdésként emlegettek.
A magyar kormány az 1869-es válság után érzékelte, hogy a monetáris szabályozás eszközével nem tud közvetlenül élni. Éveken át tartó viták után jött létre az Osztrák-Magyar Bank 1878-ban, s a kérdés szabályozását hozzácsatolták a közös érdekű ügyek csoportjához.

A 10 évre érvényes megállapodásokat újra meg újra felülvizsgálták.
A dualizmus korát végigkísérték a kormányok által folytatott  gazdasági kiegyezési tárgyalások. 1902-ben is zajlott egy elhúzódó tárgyalássorozat az új vám- és kereskedelmi szövetségről, benne az új vámtarifa bevezetéséről. A kérdés élénken izgatta a közvéleményt, és azért vált nagy jelentőségűvé, mert a Monarchia külkereskedelmi szerződései éppen 1903 és 1905 között jártak le, s az új szerződésekben már az új vámtarifát kellett érvényesíteni.