Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

Jarvis

Jarvisról, ha sportbeli kiváló képességeiről van szó, nemcsak mint elsőrangú úszóról kell megemlékeznünk, hanem mint olyanról is, a ki az úszás művészetét átformálta s e téren hosszú ideig aligha talál követőre.

 

Jarvis nem egyformán elsőrangu versenyző minden távolságra, ámde ez érthető, mert az úszásnál tudvalevőleg minden egyes távolság különböző előkészületeket kíván meg.
Jarvis hosszutávú úszó és 400 yardon felüli távolságon mostanában legyőzhetetlen, természetesen csak amatőr úszóversenyekben. Azonban kétséges, hogy a professzionisták is legyőznék-e. Az egyetlen hivatásos versenyző, a kinek Jarvis legyőzetésére némi kilátása van, *Nutall*. Sokan azon a véleményen voltak, hogy Jarvis és Nutall között utóbbi a jobbik és hosszú ideig nem volt rá alkalom, hogy ez a kérdés tisztázódjék.

 

Az angol úszó szövetség szabályai szerint tudvalevőleg kizárt dolog, hogy amatőrök és professzionisták együtt startolhassanak és csak magánosok által rendezett mérkőzésben sikerült a két jeles úszót egy mérkőzésben összehozni. Ez a verseny, a melynek tiszta jövedelme Nutallnak szólt, Manchesterben folyt le. A mérkőzés távját 1000 yardban (914méter) állapították meg. A match értékét mindketten azzal akarták emelni, hogy a rekordokat megjavítsák. A professzionisták rekordja akkor 13 percz 53 másodpercz volt és Nutall érte el Lambethban; az amatör rekord pedig 14 percz 10 másodpercz.


Jarvis ugrott először vízbe és remek iramban úszott végig; az egész távot 13 percz 32 2/5 másodpercz alatt tette meg és azzal Nuttall rekordját 20 2/5 másodperczel javította meg. Az után Nutall indult útnak s bár gyönyörűen húzott, mégsem bírta Jarvis rekordját felülmulni, mert az 1000 yardot 13 percz 36 másodpercz alatt úszta be. Érdekes, hogy 1901-ben Nutall és Jarvis együtt trenírozott.


Kétségtelen, hogy Jarvis győzelmeinek javarészt elsősorban rendszeres életmódjának köszöni. Nem dohányzik és lehetőleg keveset iszik; mindössze egy kis pohár portói bor az, ha már szeszes italhoz nyúl. Ennek tulajdonítható, hogy minden verseny startjánál jó kondiczióban van. Nagy gondot okoz neki, hogy meglehetős hajlama van a hízáshoz, mert tudvalevő, hogy Jarvis jól megtermett, erős testalkatú atléta.


Jarvis, mint vizipóló-játékos is nagy hírnévnek örvend. A legjobb csatára Angliának ő, és több nemzetközi mérkőzésben vett részt, mint akárki más. 1894-ben játszott előszőr waterpolo-matcben és győzött Skócia, Wales és Írország ellen. Az életmentés művészetében is bő tapasztalatai vannak és többször volt már alkalma azokat érvényesíteni is. Eddig öt embernek mentette meg az életét és ezért a *Royal Humane Society* bronz éremmel tüntette ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98