Dtum
Login with Facebookk
1902 | Augusztus

Sikertelen éjszaksarki expediczió

Az éjszaki sark fölfedezésére indúlt Baldwin-féle expediczió sem volt szerencsésebb, mint elődei. Siker nélkűl tért vissza Norvégia Honungsvaag nevü kikötőjébe.

 

Az expediczió hajójának kormányosa Vörös Lukács szabadkai magyar fiú. Körülbelül egy év óta semmi hír sem hallatszott az amerikai expediczióról, a melynek vezetői Ziegler milliomos és Baldwin meteorológus. Annyira aggódtak sorsukért, hogy egy hónappal ezelőtt Tromzőből a *Frithjof* nevű hajó Camp kapitány parancsnoksága alatt útnak indúlt, hogy fölkutassa az eltűnt expedicziót.

 

Baldwin két évvel ezelőtt hajózott ki a Jegestengerre, előbb a Ferencz József földnél állapodott meg s onnan akart fölhajózni az éjszaki sarkra. Czélja elérése után a tulsó oldalon Grönlandban kötött volna ki. Baldwin nem tekinti kisérletét végleg meghiusultnak és 1903-ban ismét kisérletet akar tenni az éjszaki sark elérésére.

 

Három nagy raktárt hagyott hátra, a mely legközelebbi expedicziójában nagy segítségére lesz. 1901. őszén a Ferencz József föld körűl jéghegyek zárták el az útját, lehetetlenné vált a továbbutazás. Januártól májusig a jégen végzett munkákban a szánok hasznavehetetlenné váltak. Minthogy a lovak ls kutyák tápláléka is fogyni kezdett, vissza kellett fordúlni. Megtalálta Nanzen kunyhóját és az első mozgófényképeket vette fel az éjszaki életből.


A Baldwin-expediczió visszatérésével most felmerűl az a kérdés, mi történt Peary hadnagy és Sverdrup Ottó expedicziójával, a melyek külön-külön gőzhajón, illetőleg léghajón indultak a pólusnak s már évek óta hír nem hallatszik sorsukról?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98