Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1902 | Január

Disznóölés Debrecenben

A mint az idő hidegre fordul, lészen a hízott disznóknak nagy siralma széles Magyarországon mindenfelé.

S ugyan szegény ember legyen az, a kire ugy tavaszodjék rá, hogy legalább egy kis javitott malaczot ne ölt volna. Annyi disznót azonban aligha ölnek másutt, mint Debreczenben, hol ezt a mesterséget nemcsak házi szükségletre, hanem nagyban, iparszerüleg is űzik. S hires is lett a debreczeni szalonna és kolbász országszerte; ezt a két czikket mindenütt ott találjuk a fővárosi csemege- vagy hentesüzletek kirakataiban is.

 

Hogy pedig miért olyan kitünő izű ez a szalonna és kolbász, azt is megmondhatjuk röviden.

A debreczeni ember nem holmi gyári hulladékkal, krumplival s másefféléval hizlal, hanem tiszta tengerivel, aztán nem koppasztja a leölt sertést, hanem szalmával perzseli s ez adja aztán a szalonnának azt a kellemes izt. A kolbász zamatossága pedig onnan származik, mert az igazi debreczeni hentes nem gépen őrli meg az ehhez való húst, kövérét, hanem ugy vágja össze éles késsel, vagy bárddal. Ez pedig nagy különbség, mert az őrlés összezúzza a sejteket, tehát a jó iznek, zamatnak vége lesz, mig a késsel való aprózás mellett ez nem következik be.

 

A disznóölés is olyan forma házi ünnepély számba megy, mint a szüret; ezekben telik a gyerekeknek legnagyobb gyönyörüségük.

S ha csak lehet nem is maradnának el róla a világért sem. Előbb melegszenek a perzselő tűz mellett, azután pedig lesik: mikor csavarja le a hentes a körmöket? Olyanok azok, mint egy-egy kis papucs, el lehet velük játszogatni. Aztán következik a java: a perzselt disznó füle és farka kitünő csemege egy kis sóval s ha ebből kaphatnak, akkor aztán már mehetnek iskolába, vagy nézik tovább odabenn a szobában: hogy vagdalják, szabdalják tovább a húst, szalonnát, hogy töltik a hurkát, kolbászt, gömböczöt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Disznóölés Debrecenben Disznóölés Debrecenben Disznóölés Debrecenben
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Petőfi egy lefoglalt életrajza és arczképe Petőfi egy lefoglalt életrajza és arczképe
A segesvári csatamező ismeretlen sirjában tizenöt éve pihent már...
A szarvasmarha életkorának meghatározása A szarvasmarha életkorának meghatározása
Hogy egy szarvasmarha még a növekvési korban van, azt elárulja az,...
Bécsi jelentés szerint Románia 40.000 főnyi katonaságot összpontosított a határon Bécsi jelentés szerint Románia 40.000 főnyi katonaságot...
A Neu Freie Presse bukaresti jelentése szerint a román...
FTC – Rapid 2:2 (2:1) FTC – Rapid 2:2 (2:1)
Az FTC és a Rapid találkozás egykoron gyöngye volt a hazai talajon...
Mussolini Bécsbe utazik Mussolini Bécsbe utazik
Mussolini Suvich külügyi államtitkárral és az uralkodóház több...
Ahol a kősziklák „sok ezer brilliánttal vannak kirakva”…. Ahol a kősziklák „sok ezer brilliánttal vannak...
Csokonai Vitéz Mihály a magyar tájakat elég sokszor bebarangolta....
Ha a repülőgépet feltalálnák. Ha a repülőgépet feltalálnák.
Hányszor fájlaltuk mindannyian, kik elmélkedni szoktunk, hogy nem...
Obstrukció Európában Obstrukció Európában
A kisebbségek ama törekvése, hogy a házszabályok intézkedéseinek...
Olasz parasztok karácsonya Olasz parasztok karácsonya
Az olasz nép nagyon vallásos s a legkisebb faluban is uton-utfélen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98