Dtum
Login with Facebookk
1902 | Január

Az osztrák parlament és a kiegyezés

Úgy politikai, mint közgazdasági életünknek uralkodó planétája ez idő szerint a vámkérdés és pedig mint az Ausztriához való viszonyunk, mind a külföld tekintetében. A reichsrat, melyet az év elején választottak, nem jobb a réginél, sőt lehet mondani, hogy a tulzó és magyar-ellenes elemek nagyobb tért nyertek.

 

Ez az új reichsrath, melynek első feladata lett volna törvénybe iktatni a rég megállapitottt, az uralkodó jováhagyásával is ellátott kiegyezési javaslatokat, e feladatának nem felelt meg, de sőt elárulta, hogy e javaslatokat változatlanul elfogadni nem is hajlandó, mert oly határozatot fogadott el, mely utasitja az osztrák kormányt, hogy kezdjen új tárgyalásokat a magyar kormánynyal a javaslatoknak Ausztriára nézve kedvezőbb módositása tárgyában.

 

Az osztrák kormány, a helyett hogy egész politikai sulyát latba vetette volna a javaslatok változatlan keresztülvitele érdekében, maga is belement a reichsrath határozata által jelzett áramlatba s ma úgy állunk, hogy a reichsrath vagy nem fogja tárgyalni a kiegyezési javaslatokat, vagy ha tárgyalja, bizonyosan el fogja azokat utasitani. Ha pedig a kiegyezés s az annak lényeges részét tevő vámközösség törvénynyé nem válhatik, méltán felvethető az a kérdés, hogy mi értelme van annak, hogy a kormányok mégis tovább tanácskoznak a közös önálló vámtarifa felett?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98