Dtum
Login with Facebookk
1902 | Október

A magyar malátaipar sérelme

Körber dr. osztrák miniszterelnök hirhedett beszédében azt hirdette, hogy ő csak ugy köt Magyarországgal kiegyezést, ha biztositékot kap arról, hogy azt lojálisan meg is tartják.
Nos, ami a lojális megtartást illeti, elsősorban odahaza nézzen körül és akkor látni fogja, hogy mennyivel több joggal követelhetjük mi az osztrákoktól és első sorban az osztrák kormánytól, hogy ne sértse meg a kiegyezést, mely azt rendeli, hogy mindkét állam polgárai egyforma elbánásban részesüljenek.

Ime az osztrákok legujabb szerződésszegése, melyről értesülünk.
Az eset a következő: Az osztrák államvasutak és vele kötelékben lévő többi osztrák vasutak évek óta a magyar és osztrák malátaszállitmányoknak refakciákat adtak, még pedig 150 kilométerre a határig 30 fillért, 150 kilométernél nagyobb távolságra pedig 50 fillért, ami lehetővé tette, hogy a magyar és osztrák malátagyárak külföldre, nevezetesen Németországba és Svájcba exportálhassanak. Ez az évről-évre megállapitott refakcia most szeptember 30-án lejárt a nélkül, hogy megujitották volna. 

Az osztrák malátagyárosok azonban, mint illetékes helyről értesülünk, már megkapták az ítéletet, hogy az osztrák gyárak ezután is fognak refakciákat kapni.
Csakhogy más rendszer alapján, mely egyenesen kizárja a magyar malátaipart a refakcia élvezetéből. Az uj rendszerű refakciákat ugyanis nem az eddigi kilométer számitás szerint fogják adni, hanem csakis bizonyos állomásokról, amelyek az osztrák malátagyárak állomásai. Az osztrák kormányt az osztrák malátagyárosok egyesülete vette rá erre a szerződésszegésre, hogy ily módon megszabaduljon a magyar versenytől.

Ez a dolog azonban nem maradhat annyiban és reméljük, hogy a magyar kormány megfogja tenni kötelességét.

A magyar malátagyárosok egyesületének küldöttsége Zselénszky Róbert gróf elnök vezetésével ez ügyben tisztelegni fog Széll Kálmán miniszterelnöknél, Láng Lajos kereskedelmi és Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternél, kérve a kormányt, hogy védje meg a magyar ipar jogos érdekeit.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Refakcia
Szabóné Fricska Anna

A refakcia feltételekhez kötött díjkedvezmény, a fuvardíjból adott utólagos visszatérítés. A malátaszállítmányok esetében az osztrák és a magyar állam megegyezése biztosítja az exportőrök számára.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kőbányai polgári serfőzde plakátja Első soproni serfőzde épülete
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98