Dtum
Login with Facebookk
1902 | Október

A nemzetközi versenyekről

Athletáink egyre-másra aratják a babérokat külföldön, míg labdarugóinkat itthon is külföldön is egymásután verik le az idegen csapatok. Ebből a két tényből azonban nagyon hibásan következtetnek azok, kik lebeszélnék játékosainkat a nemzetközi mérkőzésekről.

 

 Csak emlékezzünk vissza athletikánk ifjukorára; bíz ott is csak a vereségek árán edződtek ifjaink. Az igaz, hogy csak akkor mentünk külföldre, mikor már itthoni eredmények a nyeremények reményével kecsegtettek. – Ugyde az egyéni versenyeknél az ismert eredmények mérték adók, továbbá e versenyekre elég az itthoni gyakorlat, tehát ide a győzelem bizonyosabb reményével és csakis versenyzés kedvéért mennek ifjaink, míg a labdarugásnál a versenyzés maga a gyakorlat, hol nincsen olyan biztos mérték, mint az egyéni versenyeknél a record.

 


Az tehát egészen bizonyos, hogy gáncs nem érheti játszóinkat, ha a vereség biztos tudata daczára is kiállnak a külföldiekkel a porondra, mert csakis itt szerezhetik meg a nálunk jobban játszóktól azt az ügyességet, azt a játékmódot, mely idővel majd őket viszi diadalra.


Azt azonban az egyletek vezetői meg kivánhatják a mindenütt dédélgetett játszócsapataiktól, hogy a csapat egybeállításánál, a játékgyakorlatnál a legszigorubb pontosságot betartsák, egyéni hiuságukat mérsékeljék. – Egy külföldi játékos tette egy játékversenyünkön azt a megjegyzést, hogy a mi csapatunkban több a jó játékos, mint az övékben, de nincsenek jól egybetanulva.


Különben ne is legyünk oly türelmetlenek többszöri vereségeink után, mint a játékot néző nagy közönség, mert be kell látnunk, hogy az alatt a rövid idő alatt, mióta mi a rugdalót játszuk, a haladás elég szép. Csakhogy azt is figyelembe kell venni, hogy a külföldi csapatok több évi gyakorlattal megelőztek és ők is folyton haladnak és nem várnak be.


Ugy gondoljuk, hogy még több év fog eltelni, míg játszóink elérik a külföld jobb csapatait, de azért hadd mérkőzzenek minden csapattal; biztosra vehetjük, hogy előbb utóbb ezen a téren is elsők leszünk a szárazföldön.


Biztosan remélhetjük ezt, mert már is olyan játékosaink vannak, kiket a külföldiek is kitünőknek ismernek, de meg ismerjük a magyar ifjuság erejét, gyorsfutását, ügyességét, mely e téren is előbb utóbb megtermi gyümölcsét.
A csónakázóink által aratott győzelmek is méltán büszkévé tehetenek, bár itt csak a szomszédunkon győzedelmeskedtünk, de reméljük, hogy lobogóink még más nemzet vizén is büszkén fognak lebegni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Drezdai tornászok mutatványa Drezdai tornászok mutatványa Egy érdekes magasugrás
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98