Dtum
Login with Facebookk
1903 | Április

Mentőkészülék a lovak megbokrosodása ellen

Nagyon gyakran származik szerencsétlenség a miatt, hogy a lovak megbokrosodván, lehetetlen azokat fékezni, kivált ha a gyeplő elszakad. Ezért nagyon figyelmreméltó az az új magyar találmány, melynek alkalmazásával e veszedelmet hamarosan el lehet hárítani.


Az e czélra való készüléket Szabady Viktor mezőkovácsházai gyógyszerész találta föl, találmányát több ízben is gyakorlatilag is kipróbálta.

A találmány tulajdonképen egy sajátságosan képzett hámfából áll, melynek közepén egy vasszeg összetartja a hámfa két végét. Ezen aczélcsőből készűlt hámfában elhelyezett rugók, ha a szögeket kihúzzák, két oldalt kilökik a hámfa két végét s így a lovakkiszabadúlnak; elől a rúdonépen így végzi a rúdvég a munkát.

A szegek kihuzását egy kétkarú emeltyű eszközli, mely a ferczéhen van elhelyezve s a kocsit fordulásában nem akadályozza. A kétkarú eeltyú azután egy vastag szíjjal van összekötve és felakasztva a kocsis lábánál vagy benn a kis ülésnél, de lehet mind a két helyen is.

Ha aztán a lovakbármi okból megijednek éselragadják a kocsit, akor a baleset elkerülése végett egyszerűen meg kell húzni a szíjat s a lovak közé dobni a hajtószárat, mire a lovak elfutnak, míg a kocsi ott marad rudastul, ferhéczczel és hámfával együtt.

Nem úgy,mint egy régebbi találmánynál, hol a lovak magukkal vitték a rúdat, ferhéczet, hámfát s mivel össze voltak fogva, nem szbadulhattak ki s ezért sokszor összetörték magukat.
Az új találmány alkalmazásánál a lovak szét annak fogva, hamarább is lecsendesednek s kért magukban nem tehetnek.

Ez a valamennyi művelt államban szabadalmazott készülék minden meglévő kocsira, hintóra alkalmazható.Fénykép után készűlt képünk azt a pillanatot mutatja, a mint a kocsis a gyeplőt a már kiszabadúlt lovak közé dobja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A szörnyű ajándék A szörnyű ajándék
Az ovodás gyerek is tudja manapság, hogy Amerika ellenségei közé...
A mi feladatunk A mi feladatunk
Tegnap adtuk hírül, hogy a Szovjetúnió és az Egyesült Államok...
Botrány a cseh parlamentben
(A M.T.I. magánjelentése.) A Neues Wiener Journal jelenti Prágából: A...
Rembrandtról Rembrandtról
A titokzat, mely Rembrandt művészetében Rembrandtot, az embert,...
Az ötéves program sikere: a dolgozó tőke nyugalmától és biztonságától függ Az ötéves program sikere: a dolgozó tőke nyugalmától és biztonságától...
A minden politikai szemponttól független, tisztán közgazdasági...
Török testvéreink Török testvéreink
Mikor legdühösebben törtek ránk ellenségeink, a derék török nemzet...
Molnárok küldöttsége a kereskedelmi államtitkárnál Molnárok küldöttsége a kereskedelmi államtitkárnál
A gabonaárak borzasztó zuhanása nemcsak a gazdaosztálynak ártott,...
Pusztító földrengés Formozában Pusztító földrengés Formozában
Néhány nap előtt borzalmas földrengés pusztított a japán-orosz háború...
Mozgalom az alapos és hazafias szellemű tanoncoktatásért Mozgalom az alapos és hazafias szellemű tanoncoktatásért
Lapunk hasábjain felhívtuk az illetékes tényezők figyelmét arra a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98