Dtum
Login with Facebookk
1903 | Augusztus

XIII. Leo pápa felveszi a halotti szentségeket

Az immár sirjában nyugvó XIII. Leo pápa, a ki julius 4-ikén lett beteg a magyar zarándokok fogadása után, már másnap esti 9 órakor kijelentette, hogy halálát érezvén, fel kívánja a halotti szentségeket.

Erre a jelenvolt bíbornok s egyéb egyházi méltóságok, nagy viaszgyertyákkal kezükben oda járultak a beteg ágyához kezet csókoltak a pápának, aztán letérdepelvén, végigment a megható szertartás, melyről most képet mutatunk be. Az agg pápa, ki teljesen eszméleténél volt, ágyán félig ülve, imára kulcsolt kezekkel látszik, feje fölött pedig ott tarják a nagy díszes napernyőt, mely a pápai hatalmat jelképezi.

A legöregebb pápák

Életkor tekintetében a pápák közt XIII. Leo a negyedik helyen áll. Legöregebb eddig Agathon, a kit 103 éves korában koronáztak meg és a ki 107 éves korában halt meg 1682-ben. A második legöregebb pápa IX. Gergely, 1241-ben halt meg 99 éves korában, a harmadik pedig III. Czelesztin 92 éves volt, mikor 1198-ban meghalt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A pápa felveszi az utolsó kenetet XIII. Leo a  ravatalon
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98