Dtum
Login with Facebookk
1903 | December

A póttartalékosok behívása

A közös hadsereg deczember 20-ikán kiadott rendeleti lapja közös hadügyminiszteri rendeletet tartalmaz, mely szerint a magyar póttartaléknak három utolsó sorozási évfolyambeli, rendelkezésre álló legénysége és az 1903 deczember 31-ikével a tartalék első évfolyamába kerülő magyar állami illetőségű legénység az 1902-ben besorozott ujonczállomány keretében hivassék be tényleges szolgálattételre, illetőleg a tartalékba való áthelyezés időpontján tul is oly mértékben tartassék vissza, a mennyiben a tényleges létszám teljessége föltétlenül megkívánja.


E szerint a deczember 31-ikével az első tartalékos évfolyamba kerülő legénység, mely még ténylegesen szolgál és a melynek szabadságolását illetőleg az 1903 deczember 15-ikén kelt rendelet alapján folyó év végéig intézkedés nem történt, ez időponton túl is tényleges szolgálatban hagyandó. A gyalogságnál, vadász és egészségügyi csapatoknál csak póttartalékosok vonhatók be. A haditengerészetnél a kivételes tényleges szolgálattételt teljesen el lehet hagyni. A nem tényleges legénység 1904 február 1-ére hivandó be. Az 1901-ik sorozó év póttartalékosai, kiket az 1903 deczember 7-ikén kiadott rendelet alapján kellene fegyvergyakorlatra behivni, ha az 1902-ik évi póttartalékosok száma nem volna elegendő, e fegyvergyakorlat idején túl is bentartandók teljes szolgálatra. A magyar lovasságnál, tábori tűzérezredeknél és vonatosztályoknál, a hogy januárra elrendeltetett, továbbra is időszakonkint behivandók a fegyvergyakorlatra köteles tartalékosok 28 napos fegyvergyakorlatra.

 

A kivételes szolgálati idő beszámítására vonatkozólag vonatkozólag az eddig való intézkedések érvényesek. Boszniában, Herczegovinában, mivel ott a harczképesség és hadikészültség egy perczre sem csökkenthető, teljesen elkerülhetetlen az 1888. évi XVIII. törvényczikknek már január elsejével való oly értelmű alkalmazása, hogy a harmadik évet már kiszolgált és deczember 31-ikével a tartalék első évfolyamába áthelyezendő katonák mindaddig tényleges szlgálatban visszatartassanak, míg az 1903. évfolyambeli ujonczok kiképezve nincsenek. Ez csak abban az esetben lett volna elkerülhető, ha a Ház asztalán fekvő ujoncztörvényjavaslat november 23-ig törvényerőre emelkedett volna. A deczember után bentartott katonáknál ezen utánszolgált időt a köteles harmadik fegyvergyakorlatnak fogják betudni, úgy hogy ezek szabadságoltatásuk alkalmával, mint a hadseregben való összes fegyvergyakorlati kötelezettségeiknek eleget tett tartalékosok bocsáttatnak haza.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98