Dtum
Login with Facebookk
1903 | Január

Aláírták a kiegyezési javaslatokat

Január 11-én este felé Budapesten aláirták a kiegyezési javaslatokat a magyar kormány és az osztrák kormány illetékes tagjai. A több esztendős alkudozás és harcz ezzel tehát ujabb megállapodáshoz jutott a két kormány közt.


Széll miniszterelnök és Láng Lajos kereskedelmi miniszter e hó 7-ikén Bécsben voltak, hogy az aláirandó szöveget és a jegyzőkönyveket megállapitsák. Semmi változtatásról többé nem volt szó, csak a megállapított szövegről. Ennek magyar és német nyelvű összeegyeztetését el nem végezhetvén, január 10-ikén reggel, Körber osztrák miniszterelnök, Böhm-Bawerk pénzügyminiszter, báró Call kereskedelmi miniszter, Giovanelli földmivelésügyi miniszter és Wittek vasúti miniszter Budapestre érkeztek a szakelőadókkal s két napon keresztül tartott az összeegyeztetés munkája. Január 11-ikén estére készültek el s az osztrák miniszterek közül a miniszterelnök és a pénzügyminiszter haza utazott. Mind a két kormány jelentette a lapokban, hogy a kiegyezési tárgyalások véget értek.


A kiegyezés végleges szövegezésének munkája miatt az osztrák miniszterek közül még e hó 12-én is Budapesten volt báró Call, Wittek és Giovanelli a magyar minisztertársaikkal a kiegyezési javaslatok szövegezésében több részletet állapítottak meg végleg, s csak ezek elvégzése után január 12-én az éjjeli vonattal tértek vissza Bécsbe.

A tárgyalások során ujra fölmerült egy olyan mozzanat, a melyen csaknem megakadt az egész kiegyezés. Tudniillik az állategészségügyi megegyezés egyes részleteinek megállapításánál olyan nézeteltérések merültek föl a két kormány közt, hogy délután négy órakor még ugy látszott, mintha lehetetlen volna egyetértő megegyezésre jutni. Végre az osztrák kormány engedett a főkérésben s elfogadta a magyar kormány álláspontját, a mi által azután minden pontra nézve létrejött az egyezség. Széll Kálmán miniszterelnök a képviselőházban a január 16-iki ülésen készül ismertetni a kiegyezés tartalmát. Ugyanakkor ül össze Bécsben is a reichsrath. A két kormány tehát ugyanegy időben nyilatkozik.


A magyar miniszterelnök részletesen tájékoztatni fogja a képviselőházat az egész kiegyezésről, nevezetesen a kereskedelmi és vámszövetségről, a vámtarifáról és a kiegyezéssel egybefüggő egyéb kérdésekről. A kiegyezési javaslatok benyujtása csak későbben fog megtörténni, mert a nagy terjedelmű javaslatok kinyomtatása eltart január végéig. Még jóval tovább tartana, ha a magyar kormány el nem készítette volna előre az áruforgalmi statisztikát, a mely tizenkét vaskos kötetre terjedő roppant munka. Hat kötetet a közös vámterület statisztikája foglal el s ugyanekkora terjedelmű a magyar birodalomra vonatkozó külön statisztika.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98