A Temple tudósítója megemlékezik Essart ügyvédnek 1786-ban megjelent művéről, amely nevezetes pörökről szól és a bizonyítékok kellékeit fejtegeti. Elmondja többek közt, hogy Angliában egyszer gyilkossággal vádoltak valakit. Vasvillája az áldozat mellett hevert; ruhája véres volt; a gyilkosságot megelőző nap czivakodtak az áldozattal; szóval minden tünet ellene szólt.

A vádlott azzal védekezett, hogy a vasvilláját nyilván elcserélte az áldozatéval, akit vérébe fekve talált és akinek segítségére sietett. Ruháját bevérezte és tartva a gyanusítástól, a ruhát elrejtette.
Az elnöklő lordot ez nem győzte meg.

Az esküdtek azonban nem bírtak megegyezni. Az első esküdt nem akart bünösre szavazni; pedig hát egy hangu szavazat szükséges. Tíz órai tanácskozás után az esküdtek bejelentették, hogy nem bírnak határozni az első esküdt makacssága miatt.

Az esküdt meg van vesztegetve, - szólt a lord.

Még egyszer bezárták az esküdteket ; étlen-szomjan hagyták őket, de az első esküdt nem tágított. A lord dühösen volt kénytelen belenyugodni.

- Az önök lelkén szárad az áldozat vére, - szólt. A vádlott térdre roskadt. - Láthatja mylord, - szólt, - az isten és a jó lelkiismeret a legjobb védelem.

A lord azonban elfordult tőle és az esküdthöz fordult, akit kérdőre vont.

- Ez az ember, szólt az esküdt, - nem ölte meg az áldozatot. Aztán hozzátette: - Én öltem meg… Ő támadt rám; védelemből tettem.