Dtum
Login with Facebookk
1903 | Július

Ki volt a gyilkos?

A Temple tudósítója megemlékezik Essart ügyvédnek 1786-ban megjelent művéről, amely nevezetes pörökről szól és a bizonyítékok kellékeit fejtegeti. Elmondja többek közt, hogy Angliában egyszer gyilkossággal vádoltak valakit. Vasvillája az áldozat mellett hevert; ruhája véres volt; a gyilkosságot megelőző nap czivakodtak az áldozattal; szóval minden tünet ellene szólt.


A vádlott azzal védekezett, hogy a vasvilláját nyilván elcserélte az áldozatéval, akit vérébe fekve talált és akinek segítségére sietett. Ruháját bevérezte és tartva a gyanusítástól, a ruhát elrejtette.
Az elnöklő lordot ez nem győzte meg.

 

Az esküdtek azonban nem bírtak megegyezni. Az első esküdt nem akart bünösre szavazni; pedig hát egy hangu szavazat szükséges. Tíz órai tanácskozás után az esküdtek bejelentették, hogy nem bírnak határozni az első esküdt makacssága miatt.


Az esküdt meg van vesztegetve, - szólt a lord.


Még egyszer bezárták az esküdteket ; étlen-szomjan hagyták őket, de az első esküdt nem tágított. A lord dühösen volt kénytelen belenyugodni.

- Az önök lelkén szárad az áldozat vére, - szólt. A vádlott térdre roskadt. - Láthatja mylord, - szólt, - az isten és a jó lelkiismeret a legjobb védelem.


A lord azonban elfordult tőle és az esküdthöz fordult, akit kérdőre vont.

- Ez az ember, szólt az esküdt, - nem ölte meg az áldozatot. Aztán hozzátette: - Én öltem meg… Ő támadt rám; védelemből tettem.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98