Dtum
Login with Facebookk
1903 | Június

A Deutscher Sport Club versenye

Mult vasárnap, 14-én tartotta prágai D. S. C. II-ik nemzetközi athletikai versenyét. A versenyen a nézőközönség szokatlanúl csekély számban volt jelen, egyrészt, mert a fiatal német egyesület működését a cseh lakosság nem a legjobb szemmel kiséri, ezenkívül e napon voltak a prágai evezős versenyek és egy nagyszabású cseh népünnepély is.

 

A programm rendkívül gazdagon, 17 számból volt összeállítva. A versenyt a részvevők igen nagy száma jellemezte, igaz, hogy túlnyomó része absolute számbavehetetlen volt. Ez bár a verseny látványosságát emeli, annyiban hátrányos, hogy a sok előfutam a résztvevő erejét nagyon igénybe veszi.

A rendezés igen gyenge volt. A 220 yardos bajnoki versenyt görbepályán kötelek nélkül tartották s így aki a külső pályát kapta, legszerencsésebb esetben is 6 yarddal is többet futott, mint a belsők. A programm számait is össze-vissza cserélgették, ami nagy zavart okozott. Altalában a D.S.C. a rendezést illetőleg tanulhatna riválisától, a Spártától is.


A versenyzők 100-nál többen jöttek össze Berlin, Brünn, Bécs és Pilsenből, a legszebb eredményeket azonban a magyarok érték el. Mező Béla és Nagy József újból dicsőséget szereztek a magyar névnek.

 

Nagy megnyerte Csehország angol mérföldes bajnokságát ás az 1 angol mérföldes síkfutást. Mező a 100 yardos síkfutást és a 220 yardos cseh bajnokságot. Mindketten országos rekordokat csináltak. Mező legjobb ellenfelét, Berlin mostan egyik leghíresebb spinterét, Werkmüllert óriási fölénynyel verte meg. E győzelme után az egyik jurytag méltatlankodva kiáltott fel. "Két magyar jön és mégis minden díjat elvisznek."

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A jövő kormányozható léghajója A jövő kormányozható léghajója
Nemrég Edison, a lángeszü amerikai feltaláló, arra a kérdésre, hogy...
A rádió-technika újabb eszközei A rádió-technika újabb eszközei
A pentatron, újfajta elektroncső. Az elektroncső technikájának...
Cukorharc a Monarchián belül Cukorharc a Monarchián belül
Nagyon fontos az az összeütközés, mely a czukorkérdésben és a...
Magyarország nyerte női tőrcsapat Európa-bajnokságát Magyarország nyerte női tőrcsapat Európa-bajnokságát
Nagyszámú közönség előtt folytak le a női tőrvívás és a férfitőr...
Egy térkép fekszik előttem... Egy térkép fekszik előttem...
Egy térkép fekszik előttem. Rajta zászlók tűzdelve, amelyek mély kört...
Hydrogengyártás a háborúban Hydrogengyártás a háborúban
1783-ban szállott fel elsőnek Charles physikus Párisban hydrogennel...
Caruso Caruso
Úgy látszik, van valami irigylésre méltó abban, ha valaki kiváló...
Delmár Walter jánoshegyi verseny főgyőztese Delmár Walter jánoshegyi verseny főgyőztese
Méltó betetőzése volt az idei magyar versenyprogramnak a MAC ifjú...
Az ősidők óriási állatai Az ősidők óriási állatai
Az 1749-ik esztendőben ásták ki az első ősidőkorabeli szörnyeteget, a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98