Dtum
Login with Facebookk
1903 | Október

A Nemzeti Szalon őszi tárlata

A Nemzeti Szalon most megnyílt őszi tárlatán a legnagyobb vonzerőt Pettenkofen művei gyakorolják.

 

A hírneves osztrák festő, a ki idegen származása ellenére is, valóságos virtuóza volt a magyar ég, magyar talaj és növényzet ábrázolásának, már az ötvenes években is szerepelt ugyan kiállításainkon, de nagyobb gyűjteménye most jelenik meg először a magyar közönség előtt.

 

De Pettenkofen alkotásain kívül is sok más érdekes látnivalót nyújt a művészet barátainak a Nemzeti Szalon kiállítása. Mint rendesen, most is ismert és elismert nevű művészek mellé újabb, sőt a legújabb nemzedék képviselői sorakoznak s minthogy amazok közül némelyek nehány régibb keletű alkotásukat is kiállították, azt lehet mondani, hogy a tárlat némileg a multnak, jelennek és jövőnek érdekes vegyülékét mutatja.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
A Nemzeti Szalon tárlatához
Kántor Judit

Volt egy osztrák festő, Pettenkofen, aki életművének legszebb darabjait itt, Magyarországon festette. Kezdetben „biedermeier” stílusban dolgozott. 1948-49-ben mint katonatiszt Magyarországon tartózkodott.

 

Kőrajzokat készített, ezek zöme illusztrációk. Megszerette az országot, különösen az alföldi tájak természeti és társadalmi környezete foglalkoztatta. Három évtizedig látogatta a szolnoki művésztelepet.

 

Életképeket festett, melyeken megörökítette a vásárok mozgalmasságát, a vásárosok apró jeleneteit. A Nemzeti Szalon tárlatán igazolódik be, milyen átéléssel ábrázolta a számára kedves, magyar tájképi motívumokat.


Ezen a kiállításon szerepelt figurális munkákkal Zemplényi Tivadar és László Fülöp. A korabeli sajtó arról is említést tesz, hogy Pálinkás Béla és Gulácsy Lajos, a fiatalok képviseletében, műveikben külföldi mesterek hatását vélik fölfedezni. Utóbbi mestereknél az érzékeny Segantini és Böcklin festők képi tükrözésének néhány vonása sejlik fel.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szappanos Galéria Pettenkofen Edényvásár Szolnokon
Cikk-ajánló
Hópárkányok és törésvonalaik Hópárkányok és törésvonalaik
A párkány tehát kétféle veszélyt rejthet magában. A síző és turista...
Az alkoholizmus ellen Az alkoholizmus ellen
Az alkoholizmus ellen küzdők szóban és írásban s az itt közölt...
Van-e bizalmas megállapodás a MÁV és a SIN között Van-e bizalmas megállapodás a MÁV és a SIN között
Néhány hónappal ezelőtt nagy viharokat váltott ki az úgynevezett...
A kenyérfejadag újabb megállapítása A kenyérfejadag újabb megállapítása
A közellátásügyi miniszter rendeletet adott ki a kenyérfejadag újabb...
A japánok nagy győzelme Mandsuriában A japánok nagy győzelme Mandsuriában
Az orosz hadsereget Mandsuriában letiporták a japánok. A...
A belügyminiszter feltünő megállapitásai a Beszkárt gazdálkodásáról A belügyminiszter feltünő megállapitásai a Beszkárt...
A főváros ezévi költségvetését most dolgozzák át a városházán. A...
Az új nyugdíjtörvény ellen Az új nyugdíjtörvény ellen
A kormány szocziális terveinek és javaslatainak nyilvánosságra jutása...
Nyolcmillió métermázsa áru a csepeli kikötőben Nyolcmillió métermázsa áru a csepeli kikötőben
A csepeli szabad kikötőben hatalmas tárházak, sok-sok raktárépület,...
Az osztrák parlament és a kiegyezés Az osztrák parlament és a kiegyezés
Úgy politikai, mint közgazdasági életünknek uralkodó planétája ez idő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98