Dtum
Login with Facebookk
1903 | Október

Újfajta vasúti kapcsolószerkezet

Hogy a vasúti kocsik csatolását egyszerűbbé és főleg veszélytelenebbé tegyék, sok kapcsolószerkezetet próbáltak már; de egyiknek se sikerült eddig az emberi erőt igénylő tánczot és horgot kiküszöbölni. Újabban Franz Berrisch Horrweilerben olyan kapcsolót talált fel, a melyet sűrített levegővel kezelnek, és a mely hivatva van talán arra, hogy széleskörű alkalmazást találjon.


Ezt a kapcsoló két részből áll. Az egyik kocsin rugóval összetartott két horog van, a horgok kifelé görbülnek; a másikon pedig aczélhüvely, a melyben egy pálcza mozog.

 

Ha most a kocsik összetolásánál az összetartott horgok a hüvelybe nyomulnak, ez utóbbiban a pálcza kinyit egy szelepet; ezáltal egy az összes kocsikon keresztülható sűrített levegő-vezetékekből a levegő a hüvelyben mozgó pálczát hátulról előre tolja úgy, hogy az a horgok közé ékelődik s azokat szétfeszíti; a horgok a hüvely belsejében megfelelően elhelyezett kiugrásokba kapaszkodnak.


Ha pedig meg akarjuk szüntetni a csatolást, akkor a sűrített levegő vezetékét elzárjuk, és egyidejüleg kinyitunk egy csapot, ezáltal a sűrített levegő kitódul és így a mozgó pálczát a rugó visszahúzza, ekkor a horgok meglazulnak és a csatolás megakad.


Miután, a légnyomást nyitó és záró csapok a lokomotívból, vagy a kocsikból nyithatók és zárhatók, elesik a csatolásnál eddig használatos járkálás a kocsik közt, a mi eddig évenként sok ember áldozatot követelt.


A készülék már a gyakorlat tűzpróbáját is kiállotta, használják is már egy angol vasutnál; a találmányok és újdonságok hamburgi kiállításán pedig aranyérmet nyert.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Süritett levegővel dolgozó vasuti kocsi-kapcsoló Az új szerkezet felszerelve
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98