Dtum
Login with Facebookk
1904 | Április

A tisztek és a vívóakadémiánk

A Kirchhoffer-akadémián nagy zavart okozott a rendezésben az, hogy a tiszteknek az utolsó pillanatban nem adták meg az engedélyt arra, hogy vívhassanak.

 

A honvédelmi miniszterium és a közös hadügyminiszterium eljárása ezúttal annál furcsább, mert az ünnepély védnöke maga a kultusz miniszter volt, az estélyt közcélra rendezték és azon ő felsége József Ágost főherceg is megjelent.


Ezelőtt egy-két évvel egy vidéki városban, a reklámokban visszaéltek egyik kiváló tisztvívónk nevével: ez volt az oka annak, hogy rendeletben tiltották meg egyszer s mindenkorra a tiszteknek azt, hogy belépődíjas vívó-akadémiákon résztvehessenek.

 

Nem akarunk vitatkozni e rendelet helyességéről, azt sem hoztuk fel, hogy a nagy Carousselen még az uralkodóház tagjai is résztvettek, dacára a belépő-díjnak: csupán azt konstatáljuk, hogy az általános tilalom alól már többször tettek kivételt, így ezuttal se volt ok a kérelem megtagadására. 


Mint értesülünk, a MASz. memorandumot fog intézni a cs. és k. közös hadügyminiszterhez, valamint a m. kir. honvédelmi miniszterhez, melyben az ügy kellő világításba helyezésével azt fogja kérni, hogy e tilalmat legalább a szövetség ellenőrzése és felügyelete alatt rendezett versenyekre és akadémiákra függeszszék fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98