Dtum
Login with Facebookk
1904 | Augusztus

Az országház munkájáról

Az országháznak sokszor oly zajos csarnokai bezárultak s a főrendiháznak közelebb tartandó egy-két ülése sem fogja nagyon zavarni az óriási épület néma csendjét. A magyar parlamenti életnek nevezetes korszaka zárult most be. Először példátlanul nagy izgalmak s az államélet rendes életműködésének időleges megakasztása árán kivívott a parlament bizonyos katonai vívmányokat, melyek hogy megérik-e azokat az áldozatokat, melyekbe kerültek, - a jövő fogja eldönteni.

 

A parlamenti rend helyreállítása után a Tisza-kormány igyekezett megkezdeni közállapotaink újraépítését, de igen keveset tehetett, mert egész idejét lekötötte az obstrukczió okozta romok eltakarítása, a mit még jobban megnehezített, hogy bizonyos lappangó obstrukczió a Házban még mindig mutatkozott.

 

Az eredmény az volt, hogy a munkához visszatért parlament féléven át alig tett egyebet, mint fizetéseket és két költségvetést tárgyalt, az 1903-kit és az 1904-kit. Időközben a delegáczió katona beruházásokat szavazott meg. Mindenfelé a sok költségemelést látjuk, a jövő láthatárán pedig még sötét felhőként ott függ az új véderőtörvény, az ezzel összefüggő katonai létszámemelés s a katonai költségek állandó emelkedése. Ama sok kérdés között, melyek a gondolkozó ember tépelődéseinek tárgyát alkotják, egy sincs annál sulyosabb, hogy ez az dókkal máris túlterhelt s inséges év által is sujtott ország hogyan fogja megbirni a rengeteg közterheket?


Az egyre növekvő kivándorlás Amerikába, ad erre szomorú, megdöbbentő feleletet.

 

Azon okokról, melyek előidézték, hogy Európa országai közt jelenleg Magyarországból legtömegesebb a kivándorlás, elmélkedhetnek azok a magyar politikusok, kik gróf Apponyinak, mint az interparlamentáris értekezlet magyar csoportja elnökének vezetése alatt e napokban indultak Fiuméból Amerikába. Sok minden megtudhatnak erre nézve attól a több száz kivándorlótól is, a kik közös hajón teszik meg velük az amerikai utat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Eladó szabadalmak
Gőztúlhevitésre szolgáló szabályozható forraló csöves kazán”...
A fül és a jellem A fül és a jellem
Kevésbbé érthetőnek és természetesnek látszik a fül jelentősége az...
Teleki Pál miniszterelnök rádiószózata a külföldi magyarokhoz Teleki Pál miniszterelnök rádiószózata a külföldi magyarokhoz
Teleki miniszterelnök ujév napján délben megjelent a Studióban, hogy...
A húsvéti serlegmérkőzések A húsvéti serlegmérkőzések
Érdektelen és sportérték nélküli mérkőzéseket játszottak...
Hadbavonult olasz művészek kiálltása
A Műcsarnok összes termeit megtöltötte a kitűnően rendezett olasz...
Burian báró Burian báró
A magyar miniszterelnök révén egész Európa tudomást szerezhetett...
„ A rózsalovag.” „ A rózsalovag.”
Zenés játék 3 felvonásban. Irta Hofmannsthal Húgó, zenéjét Strauss...
A szörmekódex 1936-37 A szörmekódex 1936-37
Venus im Pelz Vénusz bundában, gyermekkorunk egyik eltiltott regénye....
Ujlaki Rezső hőstette Ujlaki Rezső hőstette
Annak idején már közöltük, hogy Ujlaki Rezső, a Temesvári AC...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98