Az országháznak sokszor oly zajos csarnokai bezárultak s a főrendiháznak közelebb tartandó egy-két ülése sem fogja nagyon zavarni az óriási épület néma csendjét. A magyar parlamenti életnek nevezetes korszaka zárult most be. Először példátlanul nagy izgalmak s az államélet rendes életműködésének időleges megakasztása árán kivívott a parlament bizonyos katonai vívmányokat, melyek hogy megérik-e azokat az áldozatokat, melyekbe kerültek, - a jövő fogja eldönteni.

A parlamenti rend helyreállítása után a Tisza-kormány igyekezett megkezdeni közállapotaink újraépítését, de igen keveset tehetett, mert egész idejét lekötötte az obstrukczió okozta romok eltakarítása, a mit még jobban megnehezített, hogy bizonyos lappangó obstrukczió a Házban még mindig mutatkozott.

Az eredmény az volt, hogy a munkához visszatért parlament féléven át alig tett egyebet, mint fizetéseket és két költségvetést tárgyalt, az 1903-kit és az 1904-kit. Időközben a delegáczió katona beruházásokat szavazott meg. Mindenfelé a sok költségemelést látjuk, a jövő láthatárán pedig még sötét felhőként ott függ az új véderőtörvény, az ezzel összefüggő katonai létszámemelés s a katonai költségek állandó emelkedése. Ama sok kérdés között, melyek a gondolkozó ember tépelődéseinek tárgyát alkotják, egy sincs annál sulyosabb, hogy ez az dókkal máris túlterhelt s inséges év által is sujtott ország hogyan fogja megbirni a rengeteg közterheket?

Az egyre növekvő kivándorlás Amerikába, ad erre szomorú, megdöbbentő feleletet.

Azon okokról, melyek előidézték, hogy Európa országai közt jelenleg Magyarországból legtömegesebb a kivándorlás, elmélkedhetnek azok a magyar politikusok, kik gróf Apponyinak, mint az interparlamentáris értekezlet magyar csoportja elnökének vezetése alatt e napokban indultak Fiuméból Amerikába. Sok minden megtudhatnak erre nézve attól a több száz kivándorlótól is, a kik közös hajón teszik meg velük az amerikai utat.