Dtum
Login with Facebookk
1903 | Március

Tisza István a katonai fejlesztés szükségességéről

Gróf Tisza István: A magyar nemzetnek ama nagy vezérei, ama nagy államférfiak, a kik több izben vivtak győzedelmes hadjáratokat a magyar alkotmányt fenyegető hatalom ellen, ezeket a győzedelmes hadjáratokat mindig békekötéssel fejezték be.

 

Visszavetették a nemzetet a trónhoz, helyreállitották a régi alkotmányt, a régi kapcsolatot, mert meg voltak győződve róla, hogy ez az egyedüli út a magyar nemzet lételének biztositsára. (Helyeslés a jobboldalon.) Végre annyi szenvedés után király és nemzet megértette egymást s azt a nemzeti erős, mely évszázadokon a védekezésre volt lekötve, most a hasznos munkára fordithatjuk.

 

Most a keleti kérdés foglalkoztatja külpolitikánkat s ez a kérdés legelső sorban Magyarországot érdekli. Megtaláltuk az egyedüli helyes szempontot: a balkáni népek szabadságának megóvását. A balkáni népeknek is be kell látniok, hogy mi vagyunk a védőik, bármily módon szitják is ott ellenünk az ellenszenvet.

 

Későn lenne akkor szervezni a hadseregünket, mikor a veszedelem már kitör. Ezért nem szabad nekünk a hadseregtől a szükséges erőt megtagadni, épen ma, a mikor ugyis nagy a széthuzás a monarkhia két fele között. Legyen erős legalább a hadseregünk. (Zajos ellenmondás a baloldalon.) A javaslatot megszavazza s meg van róla győződve, hogy nemzetének ezzel tesz szolgálatot. (Zajos helyeslés a jobboldalon.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98