Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1904 | December

Négyszázezer koronás csalás

Londonban a mult héten a budapesti rendőrség fölhívására elfogták Krausz Emilt, a kolozsvári Krausz-féle egyenruházati czég volt alkalmazottját, a ki Kolozsvárott furfangos módon becsapta Remenyik Lajos kolozsvári dusgazdag vaskereskedőt.

Remenyiknek ugyanis több bányára zárlati joga volt.
Krausz rábeszélte Remenyiket, hogy bányásztassa ki a bányáit, mert biztos tudomása van arról, hogy azok nagy mennyiségű aranyat rejtenek magukban. Krausz vállalkozott arra, hogy belga és párisi pénzemberekből szervez egy társaságot. Mindenben megegyeztek és Krausz utnak indult Párisba. Remenyik 6-6000 koronáról szóló két váltót adott át Krausznak, hogy azokból a szervezési költséget fedezze. 

Krausz Párisba érkezvén, nyomban táviratozott Remenyiknek, hogy küldjön ujabb váltót német nyelven, mert a magyar váltók nem érvényesek.
Később kitöltetlen váltót kért, mert a szervezés költségei nagyobb összeget tesznek ki. Így lassankint 400 ezer koronáról szóló váltókat csalt ki Remenyiktől, a melyekből 200 ezer koronát be is váltott, azután megszökött. Remenyik a budapesti rendőrségen tett feljelentést, mert Krausznak Budapesten volt egy ügyvéd megbízottja, Róth Sándor. 

A nyomozások a megszökött Krausz után Londonba vezetett és ott november 29-ikén le is tartóztatták.
Krausz ellenszegült a rendőröknek, ugy hogy megkötözve kellett őt a fogházba vinni. A csalónál a megmotozásnál tizenhárom darab, összesen 100,000 koronáról szóló váltót találtak. Budapesten pedig deczember elsején befogták Róth Sándor ügyvédet, a kit azzal vádolnak, hogy Remenyik kifosztásában összejátszott Krausz Emillel.

Remenyik ugyanis már több váltót nem akart Krausz kezébe adni.
Róth Sándornak küldte Budapestre, hogy a régi váltókért becserélje. Róth beváltotta a Remenyik ujabb váltóit, de nem rendezte a régieket. A pénz nagy részét elküldötte Krausznak Párisba, majd pedig Monte-Karlóba, kifizette Krausznak fővárosi adósságait, sőt nagyobb összegeket a kolozsvári Krausz-czég adósságainak törlesztésére is fordított.

Kiderült az is, hogy az ügyvéd az ujabban kapott váltók egy részével egyáltalán nem tud elszámolni.
Mindezekből alaposnak bizonyult a gyanú, hogy Krauszszal tudatosan összejátszott.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Carpentier és Wels boxmérkőzése Carpentier és Wels boxmérkőzése
Izgalmas boxmérkőzés Londonban. Az angol főváros lázas érdeklődéssel...
Apróságok Apróságok
Viszont az olasz- magyar báró – grófi házasságnak végérvényesen...
Lenin és Gandhi Lenin és Gandhi
Egy olvasónőmtől, azok közzül, kikért érdemes írónak lenni, Leninről...
Egységes közlekedési politika a gazdasági élet szolgálatában Egységes közlekedési politika a gazdasági élet szolgálatában
A közlekedés utvonalai gazdaság életünkben azt a szerepet töltik...
A Monarchia jövője – ahogyan eredetileg elképzelték A Monarchia jövője – ahogyan eredetileg elképzelték
Az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve jogelődje, a Habsburg Birodalom...
A népszálló élete A népszálló élete
Az aréna-uti Népszálló hatalmas palotájában ebédutáni csönd van,...
A catch as catch can. A catch as catch can.
A catch as catch can. Birkózás, a melynél csaknem minden fogás meg...
Móricz Zsigmond - Nagy Endre Móricz Zsigmond - Nagy Endre
Egy kedves barátunkról akarok szólani abból az alkalomból, hogy itt...
Ottó főherczeg halála Ottó főherczeg halála
November első napján, épen a holtak ünnepén az ős Habsburg-családnak...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98