Irta Ráth István
Először színre kerül az Uránia-szinházban 1904 január 2-án

A nőemánczipáczió nem új keletű a világtörténelemben. Rómában a császárok uralma idejében már ösmerte a hanyatló társadalom az emanczipált nő tipusát s ki elolvassa "Juvenális Mulieres" czímű hires szatiráját, az ugyancsak szép dolgokat hall az előkelő római hölgyekről. De jött a népvándorlás és elsöpörte Rómával együtt az emanczipált asszonyt is, kit csupán túltengő kultúra és a nagy római nemzet meggyöngülése hozhatott létre.

Ma új jelszavak alatt indúlt meg a nők felszabadítását czélzó mozgalom. "Kenyeret és jogot!" e szavakat irták zászlaikra a feminista mozgalom vezetői. A kenyérért folytatott küzdelem jogosságát lehetetlen kétségbevonni, mert a statisztika a maga teljes ridegségében állítja elénk azt a szomorú tényt, hogy a házasságok száma egyre kevesbedik.

Angliában a női lakosság 43 százaléka férjezetlen. Németországban pedig minden száz nő közül 43 maradt pártában. A megélhetés egyre nehezebb lesz s a férfi önmagát is alig képes eltartani, nemhogy családalapításra gondolhatna.

A társadalom kénytelen volt engedni a kenyeret követelő nők ostromának s lassanként megnyitotta előttük a kenyérkereső pályák egész sorát. Legelöl járt ebben az európai államok közül Francziaország, hol a kenyérkereső nők száma négy és fél millió, vagyis az összes nemzeti munkaerőnek 40 százaléka.

Nemcsak a földmívelés, ipar és kereskedés terén talált munkát a nő, hanem elözönlötte a hivatalokat s megnyilt előtte a legtitkosabb szentély is: a tudomány. Úttörő volt ebben egyrészt a szabad Amerika, másrészt különös ellentétül Oroszország. Amerikában az összes egyetemek nyitva állanak előttük s jelenleg az ottani diákkisasszonyok száma nem kevesebb, mint 65,000.

Minálunk alig pár éve nyiltak meg a nők előtt az egyetem kapui, de ott szerzett tudományuknak egyelőre csak az orvosi, gyógyszerészi és tanári pályán vehetik hasznát. Kétségtelen, hogy az asszonyoknak ép oly joga van a megélhetésre, mint a férfinak, de a női munka új és új bonyodalmakat teremtett a keresetviszonyokban s itt rejlik a nőkérdés rendívüli fontossága.

A gyárban az olcsó női munka leszorította a férfi bérét is; míg a telhetetlen tőke aranyra váltotta föl a nő verejtékét, azalatt férfi és nő egyaránt megsinylették az egymás ellen folytatott küzdelmet, melyből csak a gyárosnak lesz haszna.

A polgárcsaládok leányai biztos kenyeret leletek ugyan a hivatalokban, de ez által csak még bonyolultabb lett az a kérdés, melyet a házasságok rohamos apadása hozott felszinre. Ugyanis minden asszony, kinek sikerül valami hivatalt elnyernie, kiszorít onnan egy férfit, tehát a kenyérkereső nők szaporodása azt jelent, hogy még több lesz az állásnélküli férfi s a circulus vitiosus folytán a házasságok száma annál inkább megapad.

A tudományos pályákra csak itt-ott léphet az asszony, mert a legtöbb állam kereken kimondja, hogy e hivatásokhoz fontos közérdek fűződik, melyet nem lehet rábizni az asszony gyönge fizikumára. Mivel pedig az egyetemre beengedik a nőt, de diplomájának gyakorlati érvényesitésére nem adnak elég teret; e csalódott teremtések csak a szellemi proletárok számát szaporitják.

A nőkérdés legfontosabb pontja az a veszedelem, mely a szokatlan munka során a nő testi szervezetét fenyegeti. Száz és százféle betegség leselkedik a nőre, ki évezredeken át csak a könnyű háztartási dolgot végezte.

Kraft-Ebing kimutatta, hogy a hivatalnoknők, de különösen a tanítónők idegrendszere a legtöbb esetben teljesen tönkremegy. Egy svéd orvos 3000 iskolásleányt vizsgált meg s ezek közűl 60 százalék komoly betegségben szenvedett, melyet a tanúlás folytán szerzett.

A meggyöngült, beteg szervezetű asszony egyszersmind óriási veszedelmet jelent a jövő nemzedékére, mely már születésekor magával hozná a betegségek csiráig. Meg aztán mint fogja fölnevelni gyermekét az a nő, ki egész nap az irodában vagy a rendelőszobában ül? Ha nem lesznek többé háziasszonyok, azt még valahogy el lehet viselni, de ha anyák sem lesznek többé, akkor felbomlik a társadalom alapja, a család.

E kérdések a feminista mozgalom ütközőpontjai. E mozgalomnak természetesen megvannak a maga kinövései is. A túlzó női apostolok nem érik be azzal, ha az egyes nő előtt megnyilik az érvényesülés útja, hanem egyszerre, minden átmenet nélkűl akarják lerontani az évezredek alatt épűlt korlátokat. Nemcsak az egyenlő munka jogát követelik, hanem egyenlő jogokat akarnak minden téren, még a politikában és a házasságban is.

Nem törődnek azzal, hogy a létért való küzdelem kiméletlen tusájában le talál kopni a nőről az a himpor, mely eddig a férfi szemében a nő alakját ellepte s mely képessé tette a nőt, hogy a férfira nemesítő befolyást gyakoroljon. A nőies érzésekből kivetkezett asszonyi forradalmárok kijelentik, hogy hagyják őket magukra, majd boldogulnak ők maguk is.

Nem kell házasság, mely csak a szolgaságot jelenti. S e felfogás eredménye különösen Francziaországban mutatkozik, hol az utóbbi húsz év alatt a válóperek száma megháromszorozódott s a házaspárok közűl két millió gyermektelen, - mert hiszen ha házasság nem kell, még kevésbé kell a család.

Mindezek megfelelő védekezésre tüzelték a női jogok ellenzőit s az antifeminista irók legnagyobb része arra a merev álláspontra helyezkedik, hogy a nő soha nem lesz képes arra, a mire egy férfi. Már maga a női agyvelő átlag 126-164 grammal könnyebb, mint a férfié, s a franczia Dalaunay megfigyelése szerint a francziaországi iskolákban, hol 15 éves korukig együtt nevelik őket, a leányok már 12 éves korukban képtelenek lépést tartani a fiúkkal.

Azonkívül nemcsak testi szervezetük sokkalta gyöngébb, de hiányzik belőlük a hideg ész, előrelátás, önuralom, itélőképesség, logika, igazságérzet és legfőkép hiányzik belőlük a szellemi teremtő erő.

Egyes pályák, mint például a művészet és irodalom évszázadok óta nyitva volt előttük s még sem tudnak e pályákon egyetlen valódi nevet felmutatni. Angliában legutóbb 850 irónőt és 3000 festő- és szobrásznőt számoltak össze s e rengeteg munkálkodás eredménye mindössze egy sereg rosz kép és vizenyős regény.

Még abban sem tudtak eredményt elérni, a mi őket a legközvetlenebbül érdekli, mint a ruhaművészet és szakácsmesterség, mert hiszen a női divatot férfiak intézik s a konyha művészei mindig a férfiszakácsok voltak, sőt nincs egyetlen konyhaedény, melyet asszony talált volna ki.

A találmányok terén általában igen visszamaradtak a nők, pedig ez valódi próbája a teremtő erőnek. A párisi szabadalmi hivatal évenként 12,500 szabadalmat ad ki, ebből mindössze 100 van olyan, a melyet nők kértek.

Mindezek ellen a női jogok védelmezői a következőket felelik. Meglehet – mondják, – hogy a nő most még nem képes mindarra, a mire a férfi, de ennek egyedül az az oka, mert évezredeken át másra nevelték s így valódi képességei nem fejlődhettek ki.

Meg kell változtatni a mai nevelési rendszert, reformálni kell úgy a szellemi, mint a testi nevelést s így aztán idővel vissza fogja nyerni az asszony ősi erejét. Mert a feministák szerint valaha régen, mikor még a házasságot nem ismerték, a barlanglakó ősasszony ép úgy a saját erejére volt utalva az önfentartási küzdelemben, mint az ősember, - de azonfelűl még a gyermekét is világrahozta, táplálta, fölnevelte; tehát kétségtelen, hogy jelentékeny erőtöbblettel kellett rendelkeznie.

Ráth István új darabjában ezekkel a kérdésekkel foglalkozik s hogy teljes képet adjon a modern asszonyról, az egyenjogusitásért harczoló asszony mellett két másik tipust is mutat be. Egyik a primitiv asszony, ki ma is rabszolgája a férfinak, a másik a nagyvilági élet hölgye, ki épen ellenkezőleg, uralkodik a férfin szépségének hatalmával.

A nagyvilági hölgy nem törődik a jogokkal, ő csupán gyönyöreinek él s mert ezek megszerzésére legfőbb eszköze szépségében rejlik, egész életét a szépségért folytatott küzdelem jellemzi. A toilettszoba fortélyai, az öltözködés művészetének számtalan részlete, sőt még a sport edző gyakorlatai is mind csak arra valók a divathölgy előtt, hogy megóvják, fejlesszék, kiméljék az ő egyetlen fegyverét: a női szépséget.

A divat e bájos rabszolgái közűl mi is bemutatunk három párisi szépséget, két képen pedig a párisi nő legkedvesebb sétahelyét, a Bois de Boulognet ismertetjük, hol lóháton, kerékpáron vagy könnyű fogatokon vonulnak végig a szajna-parti világváros szépei. Közülük egyik érdekes fiatal hölgy férfinyeregben hódol a divat szeszélyének.

Az angol asszony – kinek tipusát bizonynyal első tekintetre föl fogják ismerni olvasóim dús prémezetű ruhájában – a londoni season három hónapja alatt meriti ki mindazt a sok élvezetet, a mi másutt eloszlik az egész esztendőre. Az ő szórakozásaiknak különös szint ad a sportkedvelés, mely az angolnak nemzeti tulajdonsága.

Minden angol asszony született amazon, lónak és kutyának nagy kedvelője. A kutyát ott találjuk minden lady környezetében a társalkodónők és udvarlók mellett. – Egyik képünk az angol arisztokráczia egyik ünnepelt tagját, Lady Warwick-ot mutatja be, otthoni csacsi-fogatán, melyen magával viszi a hűséges Czézárt. Már kis gyermekkorában megszereti az angol gyermek az állatot; két képünk egy előkelő család falusi parkjában készűlt s a babyket ábrázolja baráti körben.

Az amerikai asszony jellemvonása a túlságba hajtott különczködés és feltünés-vágy. Szerző érdekes példákkal világitja meg a szédületes amerikai fényűzést és pénzdobálást. Végül oda vezeti szerző hallgatóit, hol a modern asszony legritkábban szokott megfordúlni: a gyermekszobába. Ez az a hely, hol a férfinak és nőnek egymásra kell találniok, hol megszűnik minden harcz és ellenségeskedés, s a gyermekcsapat kaczaja az örök béke harangjaként csendűl meg.