Dtum
Login with Facebookk
1904 | Június

Két vasutas öngyilkossági kísérlete

A budapesti nyugati pályaudvar műhely-irodában pár nap előtt mellbe lőtte magát Fekete István magyar államvasuti altiszt.

 

Fekete István résztvett a sztrájkban és mint tartalékos katonát, őt is berendelték fegyvergyakorlatra. Be is osztották a nyugati pályaudvarra, a hol e hó elsejéig híven teljesítette kötelességét. Ekkor azonban eltűnt s a katonai hatóság mint katonai szökevényt körözte.

 

Fekete junius 8-án reggel váratlanul megjelent a pályaudvaron és az állomásfőnöknél szolgálatra jelentkezett. Az állomásfőnök értésére adta, hogy mint katonaszökevényt kénytelen átadni a katonai hatóságnak. A szerencsétlen ember annyira megijedt, hogy átment a műhelyirodába és ott mellbe lőtte magát.

 

A golyó nem okozott rögtön halált s a sebesültet beszállították a kórházba. Fekete 33 éves, nős ember, három gyermek apja.

 

Eszéken is öngyilkossági kísérletet követett el egy vasutas. Sebők Zoltán eszéki vasuti hivatalnok három lövést tett mellbe.

 

Állapotában javulás állt be és felgyógyulása biztosra vehető. A hír, hogy Sebők ellen bűnfenyítő eljárás volt folyamatban, nem felel meg a valóságnak. Ő csak fegyelmi vizsgálat alatt állt, de mivel alaptalanul zaklatták ezzel is, azért keseredett el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Lónyay grófné anyja sírjánál Lónyay grófné anyja sírjánál
Gróf Lónyay Elemérné Stefánia királyi herczegnő szeptember 17-ikén...
Postagalambok versenye Postagalambok versenye
Julius 28-ikán tartották meg a budapesti postagalamb-tenyésztők...
Osztrák csatornázási tervek Osztrák csatornázási tervek
Nagyon nevezetes a cseheket kiengesztelni hivatott csatornázási...
A táplálkozás hatása a szépségre és az egészségre, az egyszerű étkek A táplálkozás hatása a szépségre és az egészségre, az egyszerű...
A huszadik század szépség-fogalmának a karcsúság a főfeltétele. A...
A courriéresi bányaszerencsétlenség ujabb menekültje A courriéresi bányaszerencsétlenség ujabb menekültje
A courriéresi bányákban egy hónappal ezelőtt, márczius tizedikén...
Az erdélyi vízierők elektrifikálásán dolgoznak a minisztériumokban Az erdélyi vízierők elektrifikálásán dolgoznak a...
Műszaki körökben igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a...
Magyarország – Svájc 5:4 Magyarország – Svájc 5:4
A magyar csapat elkeseredett küzdelemben 5:4-re verte Svájcot, amely...
Erdélyi József - Szülőföld Erdélyi József - Szülőföld
Rég nem hallottam anyai beszéded, szülőtanyám kis sárgaréz harangja,...
Árvalányhaj gyűjtése háziipari célra Árvalányhaj gyűjtése háziipari célra
Az alföldi pusztákon és erdeinkben vadon termő árvalányhajat nemrégen...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98