De Csoma már elszánta magát; s miután első terve szerint Odeszán, Moszkván s valamely karavánnal Irkutzkon át akart Khina éjszaki felébe hatolni s a szláv törtenetirókat is meg kivánta ismerni, ezért a szláv nyelv megtanulása végett még a tél folyamán gyalog Temesvárra s több havi ott tartózkodás után Zágrábba utazott.

Ez útjára Kenderesy Mihály kolozsvári főkormányszéki tanácsos, talán az egyetlen ember, a ki őt igazán megértette, évi 100 forinttal segítette s ugyanennyit igért neki, mig Ázsiában jár. Csoma visszatérve, még egyszer meglátogatta szülőföldjét, hogy elbúcsúzzék immár porlandozó szülői sírhalmától, testvéreitől, kik közűl Krisztina már szintén nem élt s könnyű vándorbotot metszvén a szülőföld erdeiből, a viszontlátás reményével visszaindult Nagy-Enyedre.

Egy adat szerint ekkor ősi kis földjét, hogy utiköltsége legyen, eladta. Útközben többekhez beszólt, de mindenütt csak lebeszéléssel és visszatartással találkozott. Segítség ellenben sehonnan nem mutatkozott. Egyik tanulótársának mondta ekkor bánatosan:

"Megtámadnak mindenfelől, hogy utitervemmel hagyjak fel, mert kivihetetlen s csak eszelősség szüleménye. És én keblemben, fiatal éveim óta táplált vágyamat feláldozzam, a mire tizenhárom élő és holt nyelvet szereztem meg, mire annyi nélkülözéssel és sanyargattatással készitém el testemet?... Barátom A nagy kérdés megoldása: őseink lakhelyét fölfedezni, az én feladatommá vált. Élj boldogul!"

Csomát, a mint ez idézetből is kitetszik s a mint ez számos későbbi nyilatkozatából látszik, nem valamely konkrét nép, valamely előre kiszámított ősmagyar felkeresése vezeti, hanem az őstörténeti és összehasonlító nyelvészeti kutatás a déli, illetve keleti irányban, a melyre ő, kora szinvonalát messze túlhaladó képzettséggel volt elkészülve és felszerelve.

November végén, 23-ikán magyar nyelven nyomtatott útlevelet vett ki Nagy-Enyed tanácsától, melynek leirása szerint, ismertető jele, hogy bajuszát borotválja; ruhája az akkori deák viselet szerint: fekete frakk (talán quekker-kabát), bársony nadrág és fekete kalap, felül egy köpeny-gallérral, a lábán stibli s visz magával egy zöld viaszosvászon tarisznyát, a melyben fehérnemű s utiköltség vagyis élelmiszer van.

Pár napra rá, egy vasárnap délután meglátogatta Nagy-Enyeden Hegedűs Sámuel tanárt, a ki neki korábban osztálytanítója volt s a ki iránta sok jóindulattal viseltetett:

"No, holnap – mondá – Isten segedelmével indulok". Hiába való volt ismét a marasztás. Másnap reggel könnyű öltözetben, mintha csak a mezőre menne, kezében sétabottal belépett s le sem ülve, mondá:

"Még egyszer látni kivántam". Ekkor mindketten – a nagy-enyedi kollégium kapujától, amint följegyezték – kiindultak a Szentkirály-utcza felé, melynek végén a mezőn elváltak s Hegedűs a halál gondolatával agyában sokáig nézett utána, mignem a Maroson átment.