Dtum
Login with Facebookk
1904 | Március

Nagy gonosztevő

Már többször írtunk arról, hogy Vácz környékén a Vácz és Rétság között közlekedő postakocsist és a vele a kocsin volt társát január 5-én este meggyilkolták, a postakocsit kirabolták a jelek szerint többen.

 

A szakadatlan vizsgálatok több felé vitték a gyanut, s a csendörség és a budapesti rendőrség úgy látszik, hálóba kerítette a gonosztevőt, akinek lelkiismeretét több gaztett terheli, még az is, hogy Budapesten szeptember havában egy háromemeletes ház lépcsőzetén fényes nappal egy pénzeslevélhordót ütött le, elrabolván táskáját, melyben a postán érkezett pénzeket szállította a czimzés szerint.

 

Ennek a rablógyilkosságnak Boda István levélhordó csaknem áldozata lett. Összeroncsolt fejével nem régiben gyógyult felés jött ki a kórházból. Most minden arra mutat, hogy a ki ellene egy budapesti nagy ház lépcsőjén merényletet követett el, ugyanaz, a ki a rétsági postakocsit is kifosztotta. Az elfogott egy volt urasági inas, 30 éves, a ki sokat ült már börtönben, Csontos Mihály a neve. Sok mindenféle rémtörténeteket olvasott, többi közt a hatvanas években Pesten kivégzett híres Bogár Imréről.

A rétsági rablógyilkosság gyanuja miatt letartóztatta Zachár István borsos-beriknei kőművest is, a ki rablógyilkosság miatt hét évi fogházra volt ítélve, s kiszabadúlva Berinkén élt. A postarablás után a postakocsi vasszekrénye feltörésekor erősen megsértette a kezét, s a vérnyomok az erdőben hagyott vasládán is ott maradtak. Egyéb nyom nem is maradt ott egy revolverlövésből hátramaradt réz hüvelyen kívül.

 

Zachár jobb kezén sérülést láttak, s mint gyanus multú embert a csendőrök megfigyelték. A gyanut erősítette, hogy a gyilkosság esetén nem volt otthon és január 27-ikén házkutatást tartottak nála, a mikor kabátja zsebében oly töltényhüvelyt találtak, mely tökéletesen egyezett a rablógyilkosság helyén találtal. Erre elfogták és Budapestre a pestvidéki törvényszékhez szállították.

 

E közben a főváros környékén kézrekerült egy gyanus ember, Csontos Mihály, a kit szintén Budapestre kísértek, s a kit gyanú terhelt, hogy Aszód és Isaszeg közt rabolt a mult évben. A budapesti titkos rendőrök arra is gyanuba fogták, hogy a mult év őszén ő lehetett Boda levélhordó megtámadója, sőt tovább kutatva benne sejtették, hogy ugyancsak az őszön ő rabolta ki Kispest és Szentlőrincz közt Török villamos kalauzt, ki a napi bevétel beszolgálása végett hivatalába sietett mellék úton.

 

A Boda ellen elkövetett rablógyilkosság merénylőjének személyleírása ráillett. A szemtanuk, a kik látták futni az utczán egy galléros köpenyben (havelok) ráismertek, mikor a rendőrségnél az elfogottal szembesítették. Boda levélhordó szintén ráismert. A rendőrség még azzal is gyanusította, hogy a rétsági postarablásban is részes. Az erélyes nyomozásra kiderült, hogy Csontos a Boda elleni rablótámadáskor az országház-utczában lakott és hogy onnét szeretőjével, Polgár Erzsébettel a rablás utáni napokban eltünt.

 

Galléros köpenyét, mely véres volt, a zsibárus piaczon eladta, azt egy fináncz megvette, a kinél most meg is találták. Polgár Erzsébet is fogságba jutott Budapesten. A további nyomok ismét Vácz környékére vezettek, a hol Kosd községben Oláh Simkó Jánost fogták el, a ki 15 évig ült fegyházban.

 

Az eddigi valószínűség szerint Csontos, Zachár és Simkó a rétsági kegyetlen rablógyilkosság részese. Csontos a mult év januárjában az Aszódon és Isaszegen elkövetett rablást beismerte. Ezekért a rablásokért Horváth István és Mazurek Hugó foglalkozás nélküli mészáros fogságban ülnek.

 

A minap Horvát azt vallotta, hogy Mazurek ártatlan, mert rablótársa Csontos Mihály volt urisági inas. Erre történt Csontos elfogatása, a kiben hogy nagy gonosztevő került kézre, a kit sok bűn terhel csakhamar bizonyossá vált.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98