Dtum
Login with Facebookk
1904 | November

A „méter” és a „kilogramm” évfordulói hazánkban

Huszonöt éve, 1889-ben tartották a Nemzetközi Méterbizottságnak azt a párizsi értekezletét, melyen a bevezető államok – sorshúzás útján – megkapták a hitelesített platina-iridium méterrudakat és kilogrammetalonokat.

Magyarországnak a 14-es számú méterrúd és a 16-os számú súlymérték jutott.

Ezeket tizenöt éve, vagyis 1891-ben nyilvánították törvényes alapmértékké. A méterrendszerre való áttérés törvényjavaslatát harminc éve, vagyis 1874-ben nyújtották be a képviselőházban és még abban az évebn törvényerőre is emelkedett.

A legkorábban ezt a rendszert Itália egyes államaiban vezették be 1803-ban, majd Belgiumban 1816-ban, Hollandiában pedig 1821-ben.

A métert a francia Tudományos Akadémia tette meg nemzetközi mértékegységgé 1792-ben; a Föld délkörének negyvenmilliomod részét jelentette. Korábban a hosszúságot az emberi testrészekhez kapcsolódó fogalmakkal határozták meg, ilyen volt például a lépés, a láb, az arasz, a könyök és a hüvelyk.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98