A krapinai ősember maradványai

1905 | Február

Hasonlóan, mint a hogy a régész a visszamaradt iratokból, fegyverekből és egyéb régiségekből valamely nemzet történetét megállípitja, úgy az ősrégész azokat a maradványokat kutatja, melyek a történelem előtti embertől származnak s a szerint, hogy egyes leletekben az ember használatában volt tárgyak fémből vagy kőből vannak készitve, megállapítja, hogy azon a vidéken a fém- vagy kőkorszakbeli ember volt-e elterjedve.

Míg a fémkorszakbeli ember története szorosan a világtörténethez kapcsolódik, a kőkorszakbeli emberé inkább a Föld történetével esik egybe s chronologiáját nem években, hanem geologiai korokban szokták kifejezni.

A Föld fejlődésének utolsó phasisábn egy régibb harmadkort és egy újabb negyedkort, az utóbbiban ismét egy diluviumot, mint régibb és egy alluviumot, mint újabb képződményt lehet megkülönböztetni.

E szerint a kőkorszakbeli ember történetében is alluviális és diluviális emberről lehet szó, a harmadkori ember előfordulása ez idő szerint még problematikus.

Az ősember korát és természetrajzát a leletek tartalmából és a lelőhely geológiai viszonyaiból tudjuk megállapítani.

Embermaradványok a diluviumból, különösen a régibb időből a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak, mert csak a véletlentől függ, hogy ezek oly szerencsés körülmények közé jussanak, hogy a mai napig megmaradjanak.

Nagy eseménynek lehet tehát tartani azt, hogy Gorjanovic zágrábi műegyetemi tanár Hotvátországban Krapinán olyan ősember-lelőhelyre akadt, melyben mindazt megtaláljuk, a mi az ősember korának és természetrajzának megállapításához fontossággal bír.

Ez a krapinai sírbolt, a szerencsés véletlenek folytán, az egész diluviumon és alluviumon át érintetlenül maradt, egészen az utolsó időig, mikor a barlang alján a felületre kibukkanó kavicsot és homokot ásni kezdték és Gorjanovic erre járva a feltárt barlangot észrevette.

A több éven át folytatott ásások közben a krapinai lelőhely igen gazdagnak bizonyult, mert legalább is néhány ezer csontdarabot találtak benne.

Az ősállatok közül a barlangi medvétől több ezer csontdarabot, a rinocerosból 106 és az őstulokból 103 darabot. Ezek és több más ősemlősök csontjai világos bizonyítékai annak, hogy a karpinai ember a régibb diluviumból való.

Emberi maradványból mintegy 300, legtöbbrészt koponyából való csonttöredéket ástak ki, melyek legalább tíz különféle életkorú egyéntől valók és az ember származására vonatkozólag megbecsülhetetlen értékkel bírnak.

A boncztan és a fejlődéstan már régebben bebizonyították volt azt a Darwin által felállított elméletet, hogy az ember valamely állati lénytől származik, a paleonthologia, a melytől erre vonakozólag a legtöbbet vártak volna, mostanáig nem nyujthatott egészen kielégítő bizonyítékokat, mert a mint említettük, emberi maradványok a régibb diluviumból a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak.

Eddig ismert leleteink első sorban egy emberszabású majomtól származnak (az egyenes tartású majomember – Pithecanthropus), a melyet Dubois Jenő, hollandi katonaorvos 1892-ben Jáván talált.

Egy további általánosan ismert lelet a neandertali ősember maradványai, melyet Fuhlrot Düsseldorfnál kiválasztott. Ezzel mindenben megegyezőt lelt Fraipont egy barlangban Spy mellett, Belgiumban, 1886-ban.

A neandertali és spyi ősember maradványaihoz végre a már említett krapinai ember maradványai is sorakoznak, melyeket Gorjanovic 1899-ben Krapinán talált.

Az ősember mostanáig talált maradványai még mindig csekélyek ahhoz, hogy ezeket alapul véve, az ősember természetrajzát pontosan megállapíthassuk, de elegendők arra, hogy belőlük az emberiség származására vonatkozólag biztos következtetéseket vonhassunk.

Annyit már most is biztosan tudunk, hogy az ember e régibb diluviumban még egészen fejletlen volt, alakja majomszerű, culturája primitiv.

Minél tovább haladunk fölfelé az alluvium felé, látjuk, hogy a majom jellege háttérbe szorul, az emberjellemek pedig mindinkább kifejlődnek, culturája azonban még mindig primitiv marad.

Az alluviumban megfordítva, az alakja megemberesedve, lényegesen máig sem változtt, de culturája rohamosan előre haladva, azt a fokot érte el, melylyel a mai ember jogosan dicsekszik.