A kereskedelmi miniszter Szatmáron

1905 | Január

Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter mint Szatmár város volt képviselője és jelenleg képviselőjelöltje, január 12-ikén mondott beszámolót és programmbeszédet Szatmárott, melyben kiterjeszkedett az ország közgazdasága, az ipar és kereskedelem érdekében való teendőkre is.

Hieronymi Károly emlékezetbe hozta, hogy mikor tizennégy hónap előtt a kormány megalakulásakor megjelent választói közt, akkor katonai ügyek álltak napirenden, a szabaelvűpárt kilenczes bizottságának programmja. A kormány ezt nemcsak hogy végrehajtotta, hanem azon túlmenőleg sikerült a közös hadseregben a magyar nemzeti eszmének biztos alapjait lefektetni.

Sarkalatos elve volt ennek a katonai nevelés, a katonai tisztképzés.
A kormány, katonai pályára lépő magyar ifjak részére 1128 alapítványi helyet alapított. (Élénk éljenzés!) Nagy örömmel és megnyugvással veheti tudomásul mindenki a kétéves katonai szolgálat behozatalát. (Élénk éljenzés.)

Áttér azokra a dolgokra, a melyek mint kereskedelemügyi miniszterre tartoznak.
Szükségesnek tartanám, - folytatja, - hogy az utak kiépítését immár megkezdjük. (Helyeslés.) A vasutak áldásait az ország nem élvezheti egészen, mert bizony nagyon sok vidéken hozzá sem lehet férni.

A nyáron elfogadott beruházási törvény a törvényhatósági utak kiépítésére negyvenhárom millió koronát szavazott meg.
Soha ehhez csak hasonló összeget az állam az utak kiépítésére nem fordított. Eddig, daczára annak, hogy az idő rövid volt, 1270 kilométerre állapítottuk meg a terveket és kiadtuk a földmunkákat, a mely földmunkák már nagy részben készen is vannak.

A vasutépitést is hasonló buzgalommal kivánjuk folytatni.
A beruházási törvénybe felvettünk 500 kilométer nagy vasutat 88 millió korona költséggel. De, hogy ha mi csak a nagy vasutat építjük ki, azzal nem sokat segítünk; fontos, hogy megépüljenek azok a helyiérdekű vasutak is a melyek az egyes megyék s városok helyi érdekeit szolgálják. (Igaz! Úgy van!)

Másik nagy ága a közgazdaságnak az iparügy.
Nem ott rejlik a mi bajunk, hogy nincs iparunk, hogy nincs önálló vámterületünk, hanem ott, hogy a mi munkásaink és a mi embereink nincsenek begyakorolva. És itt az önálló vámterület semmit sem használ.

Ha az önálló vámterületet megcsinálnók, nyersterményeinket nem tudnók értékesíteni. És miért?

Hiszen tudják, hogy micsoda borzasztó véd vámokat szed Németország. Mikor Németország négy márka vámot vet az árpára, mikor 18 márkát szed egy métermázsa ökörért, - nem egy darabért, hanem egy métermázsa ökörért – mikor még Németországgal a kereskedelmi szerződés nincs is meg és mikor mi abban a veszélyben vagyunk, - és ne tessék e veszélyt kicsinyelni, - hogy elveszítjük a német piaczot, akkor elrugjuk magunktól az osztrák piaczot? No, már kérem, én ilyen káros politikának a szószólója nem lehetek! (Helyeslés!)

Ha az ember kérdezi az iparosokat, hogy miért nem boldogulnak, azt felelik, mert nincs vevő.
Talán nincs magyar ember, a kinek azokra a czikkekre szüksége volna? Dehogy nincs! Van akárhány, de nincs neki pénze, hogy megfizesse. Hát már most kérdezem, hogy a magyar iparosoknak ki a vevője? Csak a mezőgazdák. Hát ha a mezőgazdákat az által, hogy a szomszédos ország piaczától elzárjuk, tönkreteszszük, javítunk-e ezzel az iparosok helyzetén?

Az egyik dolog, a melylyel ipart fejleszteni lehet, a megfelelő munkások képzése, az iparoktatás.

Igyekszem, a mennyire csak a költségvetés engei, új ipariskolákat is állitani. (Tetszés.) A másik, a mi szintén az ipar körébe vág, az ipartörvény módosítása, mert az ipartörvénynek számos intézkedése rettenetesen hézagos. De az obstrukczió minden meggátolt.

Vádolnak bennünket és vádolják a kormánypártot törvénysértéssel, alkotmánysértéssel és nem tudom mi mindennel.
Ne engedjék magukat üres szólamok által félre vezettetni. A kérdés az: akarják-e az urak, hogy a magyar országgyülés önmaga által tétlenségre kárhozatva, az országot nyomorba döntse. (Élénk felkiáltások: Nem akarjuk!) vagy helyeslik-e a kormány eljárását? (Zajos felkiáltások: - Helyeseljük!)

A kormány e nehéz kérdéssel bátran szembeszáll.
Ha a saját maga jóvoltát nézné, nem tenné, akkor talán folytatná a paktálások útját. De mivel a dolgot így még csak roszabbá lehet tenni, mi nem gondolunk állásunkkal. (Igaz! Úgy van! Éljenzés.)

Kérjük az urakat, akik képviselik Magyarország sorsát, adják meg nekünk azt az erőt, melyet mi csak a választóközönség elhatározásából meríthetünk, hogy ezzel az ádáz gonosz bajjal ne csak szembeszálljunk, s ha lehet, ki is irtsuk ezt a nagy bajt a nemzet testéből. (Hosszantartó éljenzés.)