Nemzeti Szinház, január 6.

Hálásak lehetünk a mi kedves és rokonszenves talentumú Berczikünknek azért az enyhületért és jókedvért, melyet nekünk vigjátékával szerzett. Mennél szomorúbb idők járnak, annál becsesebb e megenyhülés; mennél keserűbb igazságokat tár föl mosolyogva, annál nagyobb érdeme e pompás humor.

Az ő szirája nem Juvenalis sujtó, haragos gúnyjára emlékeztet, hanem Horatius szelidebb, a ferdeségeken mulató szatiráira; de azért szókimondása semmivel sem kisebb, burkoltabb, értéktelenebb, mint a legsarkastikusabb erkölcsprédikátoré. A politika stréberkedői közé vezet, a hol kicsinyes szenvedélyek főzik ki a közérdek rovására saját boldogulásuk haditervét.

Szemére vetették Berczik Árpádnak, hogy a kitünő tendenczia mellé s jobb érvényesitése végett nem gondoskodott a kellő cselekményről s a mi intrika és mese van darabjában, az el van nagyolva. Merőben helytelen és iskolás vád ez, mely meg nem állhat a komoly ítélet előtt. A szinház ma már a felnőttek iskolája, nem nagy gyermekek mulatóhelye, a kiknek mese kell, sok látnivaló és sok szerelem.

A Goethe direktora még ilyesmivel akarja a szinházba csábitani a közönséget; de azóta száz esztendő telt el s nézeteink némileg módosultak. Különösen pedig és régóta sürgetjük, hogy a megúnt és agyoncsépelt szerelmi kalandok és házasságtörések helyett az eleven életet, a mindnyájunkat érdeklő nagy kérdéseket, társadalmi közéletünk felötlő jelenségeit mutassák meg iróink a szinpadról.

Másutt már nagyszerű sikerrel tettek kisérletet e téren s a mi drámairóink még mindig nem szabadultak meg azon franczia szinpadi költők hatásától, a kik már a maguk hazájában is divatjukat múlták, szinöket vesztették.

A darab tartalma röviden a következő: Répássy minisztert az ellenzék nem szenvedheti és mivel a kisebbség uralmát a szokásjog jóformán szentesítette nálunk, mennie kell. Erre az állásra Ivándy Zsolt (Dezső), a miniszterelnök legbizalmasabb embere, Fekete Bertalant ajánlja. Ő maga is lehetne miniszter, de az ő vágy egészen más: ő jelöltjének hugába, a szép Malvinba (Paulay Erzsi) szerelmes, ezt szeretné nőül venni.

Fekete felesége, a stréber asszonyok prototipusa, boldogan fogadja Ivándy jó hirét, de a férj épen nem örül neki, mert nem ismervén önzetlen barátja érzelmeit, minden igaz ok nélkül a feleségét félti tőle; féltékenységből meghiusítja felesége és barátja minden lépését, sőt roszakaratu barátai s Pisztráng mama buzditására azzal fenyegetőzik, hogy kilép a pártból s ezzel megbontja egységét.

Ez a tisztes asszonyság (Rákosi Szidi) halálosan szerelmes a fiába és nagyralátó reménykedéssel minden áron ellenzéki politikust akar csinálni belőle, mert ezektől fél a kormány s az ő szájukat tömi be először. Pisztráng Aladár (Rózsahegyi) maga is szeretné elvenni a gazdag Malvint, de a kis lány szive Ivándy felé hajol.

Fekete addig ágál és mozgolódik, mig végre csakugyan hasznára van neki barátja közbenjárása és a miniszterelnök a nagymogul, mint az elégedetlenek maguk közt nevezik – beszélgetésbe vonja „hosszan és melegen”. Berti úr lassanként beleéli magát a miniszterség bűbájos gondolatába, már van programmja, sőt lassankint eszméi is akadnak.

Az ujságok biztos jelöltségéről hoznak hirt, ő már megrendeli a tárctzát is, a szép fekete, barna, világoszöld tárczákat, hogy kénye-kedve szerint válogathasson közülük. Barátai is melegen szorongatják kezét s államtitkári hivatottságukat félre alig érthető czélzásokban demonstrálják neki.

De egyszerre változás áll be: Répássy marad. Feketének pedig be kell érnie a „flastrommal”, a miniszterelnök fölkeresi otthonában és azzal vigasztalja, hogy Ivándy nem a feleségét, hanem a hugát szereti és meg is kéri. A csalódott asszonyka fájdalmas gyengédséggel szorítja keblére a világoszöld, de ah, oly üres tárczát.