Dtum
Login with Facebookk
1905 | Június

József főherczeg ravatalánál

A ravatal a Szent István-kápolnában. A királyi palota tágas kápolnájában, viaszgyertyák sokasága és zöld növények bokrai közt, testőröktől körülvéve állt a magas ravatal, lezárt koporsójával. Junius 18-ikán egész nap és 19-én délelőtt özönlött a főváros lakossága hogy búcsút mondjon a felejthetetlen halottnak.


A ravatalt junius 18-ikán reggel Kanter plebános beszentelte, s azután kinyitották a templomot. Az oldalt levő bejáraton bocsátották be a közönséget, s a ravatal megkerülésével, megállapodás nélkül kellett a főbejáraton távozni.

 

Tizenegy órakor a főoltár előtt fentartott helyen megjelent Klotild főherczegasszony, leányaival, Mária Dorothea és Erzsébet főherczegnőkkel, gyászmisét hallgattak és imádkoztak. József Ágost főherczeg fiával, József Ferencz főherczeggel, Apponyi Lajos magyarországi udvarnagy, s több udvari tiszt a király megérkezését várták a palotában.

 

A király először József Ágost főherczeghez lépett, megölelte s kétszer megcsókolta. Majd Kanter apáthoz fordult, a kihez ezeket a szavakat intézte: *Szomoru esetre jöttem. A sok szenvedés után mégis bekövetkezett!* Ő Felsége ezután visszavonult lakosztályába, s délután négy órakor részvétlátogatást tett Klotild főherczegnőnél.


A temetés. Junius 19-ikén délután József főherczeg földi maradványait átadták a csendes sírboltnak, emlékezetének ápolását pedig átvette egy ország kegyelete.


A temetés napján a templomot déli 12 órakor elzárták. Délután 2 órakor pedig megkezdődött az özönlés Budavárába.


A templomot délután 4 órakor kezdődött a gyászszertartás. A szertartásra meghívottak lassanként elhelyezkedtek a számukra fentartott helyen: Fejérváry Géza báró és minisztertársai, a közös miniszterek és más méltóságok, közéletünk előkelőségei, a külföldi államok képviselői, stb.


Erre bevonult az udvar. Elő József Ágost főherczeg, jobbján anyjával, Klotild főherczegasszonynyal. Mellette haladtak: Margit főherczegnő, Mária Dorottya herczegnő, Thurn-Taxis Albert herczeg neje, Erzsébet főherczegnő, Auguszta főherczegnő.


Rögtön utánuk kilépett a sekrestyéből a király. Mögötte Jenő, Frigyes és Rainer főherczegek, Thurn Taxis herczeg és a Koburg herczegek, élükön Ferdinánd bolgár fejedelemmel.


Ezután bevonult a papság és a ravataltól oldalt megállt. Gróf Mailáth Gusztáv erdélyi püspök végezte a temetési szertartást. Közben a várkápolnában és a főváros összes templomaiban megkondultak a harangok.


Nyolcz udvari lakáj vállára emelte a koporsót, s a templomból nyíló lejáraton csöndesen levitte a kriptába. Elől a papság ment, a koporsót nemes apródok égő gyertyával vették körül.


A sírbolt bejáratánál visszamaradtak az apródok, testőrök és a biztosok s a koporsót a papság kísérte le a főudvarmester-helyettessel a kriptába. A mikor a koporsó a sírbolt bejáratánál eltűnt, a király és az udvar a szentélyen át eltávozott a templomból s ugyanakkor a nagy közönség is kivonult.


A sírboltban Mailáth püspök még egyszer beszentelte a koporsót, a papság imát mondott, majd a főudvarmester-helyettes átadta a drága halottat Kanter udvari plébániának s ezzel a gyászszertartás véget ért.


Junius 20-án gyászmiséket tartottak az elhunyt lelki üdvéért.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
József főherczeg József főherceg a halottas ágyon József főherceg ravatala a budai várpalota Szent István-  kápolnájában
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98