Dtum
Login with Facebookk
1905 | Május

A német császár az orosz és a japán hadseregről

Sok szó folyt mostanában az egész európai sajtóban a német császár újabb beszédeiről. Az egyiket Wilhelmshavenben tartotta az ujonczok fölesketése alkalmával. Ebben azt fejtegette, hogy téves a japáni győzelmekből azt következtetni, mintha a Buddha-vallás különb volna a kereszténységnél, mert ezekből csak az következik, hogy a japániak sok keresztény erényt mutathatnak fel, ellenben az oroszoknál nem valami jól áll a kereszténység ügye.

 

A másik beszédet Straszburgban mondta. Ebben megdicsérte a japáni tiszteket, az orosz tisztekről pedig azt mondta, hogy tökéletes kudarczot vallottak, a minek oka szerinte a szeszes italok túlságos élvezete és a kicsapongó életmód. A császár rendkívül érdekes nyilatkozatait jónak látták félhivatalosan czáfolgatni, illetőleg túlzottnak s elferdítettnek mondani. De nem igen talált hitelre, hogy a neki tulajdonított állításokat a hirlaptudósítók költötték volna.

 

A császár személyesen táviratozott a czárnak s biztosította, hogy a neki tulajdonított állításokat az oroszok vereségeinek okairól nem mondotta s hogy ő az orosz sereg vitézségéről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. E mentegetődzésekkel szemben nagyon érdekes, hogy a legkiválóbb orosz lapok nemcsak hogy sértést nem láttak a német császárnak tulajdonított nyilatkozatokban, hanem ellenkezőleg, nagyon is fontolóra veendő bölcs tanácsokat láttak bennök.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98